Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Túrabakancsban a világ végére

2016. március 20. 23:10
A zarándokút jellemformáló kihívás, Santiago pedig lélegzetelállító hely.

A húsvét előtti időszakban tartják a katolikusok a nagyböjtöt, amikor szigorú szabályok közé szorítják az étkezéseket. Praktikus szempontból ennek az a célja, hogy testileg és lelkileg is megtisztulva készüljenek a keresztények legnagyobb ünnepére, a húsvétra. A böjt mindkét területen jól teljesít: a kontrollált élelmiszer-bevitellel kipucolhatjuk a szervezetünkben felhalmozott méreganyagokat, az önmegtartóztatás pedig jellemformáló lelki gyakorlat. Nem véletlen, hogy a böjt az összes nagy vallásban megjelenik a legjelentősebb ünnepek előtt.

A lelki megtisztulás és az önmegtartóztatás azonban nemcsak az étkezésben jelenhet meg – egy másik nagyon jó eszköz erre a zarándokutak teljesítése. Ahogy a böjtöt sem csak vallásos emberek végezhetik (sőt, mostanában világi divatnak számítanak a különböző tisztító kúrák), úgy a zarándokutak sem csak a hívőknek ígérnek szellemi fejlődést.

Sőt, még csak abban sem kell hinned, hogy a zarándokút teljesítése megváltoztathat téged. Ha több száz kilométert gyalogolsz, és heteken át javarészt nincs kihez szólnod, rákényszerülsz, hogy magadba mélyedj. Nincs hova menekülni önmagad elől.

Ez az utolsó pont persze nem feltétlenül igaz. A világ legnépszerűbb zarándokútja, az El Camino olyan sok embert vonz, hogy szinte már lehetetlen egyedül lenni a francia határtól Santiago-ig tartó út közben.

A fésűkagylóval jelzik az El Camino útvonalátA fésűkagylóval jelzik az El Camino útvonalát

Noha az El Camino célpontja Santiago, Szent Jakab sírja, a zarándokút a kereszténységet megelőző időkig visszanyúló történelemmel rendelkezik. Már a kelta időkben is zarándokok járták, a keresztények körében pedig akkor vált népszerűvé, amikor a középkorban állandósultak az arab-keresztény háborúk a Szentföldön, és így a korábban használt, Jeruzsálembe vezető útvonalak életveszélyessé váltak. A 12. századra már az egyik legjelentősebb keresztény zarándokúttá vált, az 1130-as években Aymeric Picaud francia pap útikönyvet is írt róla Codex Calixtinus címmel.

Az útvonal mellett éppen ezért felkészülten várják a vándorokat. Számos zarándokszállást építettek – ezeket a zarándoklevél felmutatásával lehet igénybe venni –, az útvonalat jól láthatóan jelzik, a helybeliek pedig, ha nem is mindig tudnak angolul, nyitottak az idegenek felé.

ZarándokszállásZarándokszállás

Úti célunk, Santiago de Compostela nem csak vallási szempontból magával ragadó hely. Az ókori rómaiak Finisterrének hívták, ami szó szerint azt jelenti: a föld vége. Santiago ugyanis Európa egyik legnyugatabbi pontja, ahonnan az óceán felé tekintve már nem látható több szárazföld, csak a végtelen víz. Lenyűgöző látvány!

A Finisterre sziklaA Finisterre szikla

Végső soron azonban mindegy is, hogy böjtölünk, zarándoklatra indulunk, vagy másféle lelki gyakorlatot választunk. A lényeg, hogy készüljünk fel az ünnepeinkre, és éljük meg őket úgy, hogy javunkra váljanak.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.