Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyárra elkészül a Bakonyalja városrész körforgalma

2009. március 23. 12:36
Veszprém legfiatalabb városrésze egy biztonságos körforgalommal gyarapodik. A közlekedők júniusban vehetik birtokba az új útszakaszt.

Még csak egy évtizede épül-fejlődik Veszprém legújabb városnegyede, a „Bakonyalja”. Az ott élők régi kívánsága, hogy az Arad és Aulich utcák kereszteződését alakítsák át körforgalmúvá egyrészt a nagyobb közlekedési biztonság, másrészt a tömegközlekedés érdekében. A „készre jelentés” küszöbéhez érkeztünk – mondta Domokos József, a 8-as sz. választókörzet képviselője azon a hétfői kis ünnepségen, melynek keretein belül földbe került a körforgalom alapköve.

A képviselő elmondta, hogy azért késett a kivitelezés, mert a legjobb, legbiztonságosabb megoldást keresték. Ezt mostanra (a tavaly folyó előkészületek eredményeként) sikerült megoldani. Hozzátette, hogy a képviselő-testület is megszavazta költségvetésében a kivitelezéshez szükséges nyolcvanmillió forintot.
Mazák György képviselő azt hangsúlyozta, hogy az útszakaszon jelentősen megnőtt a forgalom, s szerencse, hogy baleset nem történt a jelenleg kissé kusza kinézetű kereszteződésben. Megjegyezte, hogy indokolt lesz rövidesen egy járda építése is, hiszen a közeli bevásárlóközpontokat sokan keresik fel gyalogosan.

Szolnoki Pál képviselő szerint nagy üzenete van egy ilyen munkának: ez pedig nem más, mint az, hogy építünk! Nemcsak körforgalmat, de emberi kapcsolatokat is. Két városrész kapcsolódik majd össze biztonságosan, ahol a helyi járatok is be tudnak majd hajtani.
Domokos József szólt arról is, hogy egy új körforgalom (az „Élet útja”) az annak közepére elhelyezett műtárggyal dísze is lehet egy városrésznek. Hozzátette, hogy olyan alkotásra van szükség, amely a közlekedés biztonságát nem zavarja, de jelképezi a városrészt. A „Bakonyalja” utcái sok 1848–49-es elődünk nevét viselik, ezért is lenne célszerű egy ehhez kapcsolódó műtárgy későbbi kihelyezése.
A beszédek elhangzását követően Debreczenyi János polgármester helyezte el az urnát a leendő körforgalom egyik pontján.

Fotónkon már a megkezdett munkálatok láthatók. A kivitelező Praktical ügyvezetője, Szabó Róbert a vehir.hu kérdésére elmondta, hogy ha ütemet tartani tudják, akkor júniusra elkészül Veszprém legújabb körforgalma.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.