Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hétvégén rendezik az ötödik Connector Táncfesztivált Veszprémben

2016. március 2. 7:56 // Forrás: mti
Mintegy 1600 táncos részvételével rendezik meg az ötödik Connector Táncfesztivált Veszprémben szombaton és vasárnap.

Barbarics Zsófia elmondta, hogy évek óta egyre több nevezés érkezik határainkon túlról, idén 310 táncos érkezik Veszprémbe Szerbiából, Szlovákiából, Horvátországból és Romániából. Hozzátette: a fesztivál öt évében eddig több mint nyolcezer fiatal vett részt programjaikon.

Idén az 1600 táncos 380 koreográfiát mutat be a két nap alatt.

Szombaton hip-hop, diszkó, akrobatikus rock and roll, hastánc, fitness, break, néptánc és open kategóriákban, vasárnap pedig modern és kortárs tánc, művészi tánc, show- és látványtánc, klasszikus balett, társastánc, musical és open kategóriákban lépnek színpadra a résztvevők - sorolta.

Böhm Nóra hozzátette, a zsűri elnöke mint eddig minden évben, idén is Lakatos János, a Magyar Táncművészeti Főiskola mestertanára, koreográfus lesz. A rajta kívül kilenc pontozó bíró munkáját idén először segítik döntnökök: Berta Orsolya táncművész, az Operettszínház táncosa és Szabó Bence táncművész, az Operaház táncosa.

A táncfesztivál kísérőrendezvényeként másodszor hirdették meg a Connector Rajz- és Fotópályázatot, amelynek témája 2016-ban a csapatszellem és a tánc személyes jelentőségének bemutatása.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.