Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem kell tökéletes szülőnek lenni, csak elég jónak

2016. március 1. 11:02 // Forrás: Fotók: jatekliget.hu, Ladányi János
Megtelt a nézőtér Vekerdy Tamás pszichológus Hangvillában tartott előadásán. A „Jól szeretni” című beszélgetés a Nyitott Akadémia szervezésében valósult meg.

Mit tegyünk, ha gyermekünk nehezen szocializálódik, folyton beírásokat hoz, vagy amikor már sokadszorra rontja el a szorzótáblát és elkeseredetten felsóhajtunk: „Pistike, mi lesz így belőled?”

Ehhez hasonló kérdésekre próbált hasznos tanácsokat adni Vekerdy Tamás, aki nem csak szakmájában remekel, de tapasztalt szülő és szellemes előadó is. Előadását a belső szabadság fontosságának hangsúlyozásával kezdte.

A belső szuverenitás úgy érhető el szülőként, hogy nem akarok tökéletesek lenni, csak elég jó. Tévedés, hogy a gyereknevelés csak a folytonos csatákból áll, melyeket összeszorított foggal kell megvívni arra gondolva, hogy kibírom, mert más is kibírja.

Az a szülő, aki elérte belső szabadságát, ideális példává válik gyermeke szemében. Aki szabad, az nem fogja hagyni, hogy a nagyszülő, anyós, sógor, vagy bárki más nyomást gyakoroljon rá és helyette döntsön.

Vekerdy arra buzdítja a szülőket, hogy ne javítsák ki a gyermeket, amikor az új dolgokat tanul, mert előfordulhat, hogy ezzel az önbizalma szenved csorbát. Ellenben ha a gyermek jó mintát és folyamatos megerősítét kap, szívni fogja magába az új készségeket.

Sok szülő túl nagy jelentőséget tulajdonít annak, amikor a gyermek rosszul tanul, és tele van az ellenőrzője egyesekkel. Persze nem kell megdicsérni érte, de a büntetéssel és kiabálással sem érünk el semmit.

Az iskolák ma olyan lehetetlen dolgokat követelnek a gyerekektől, hogy azok gyakran beleroppannak a feltételek teljesítésébe.

Egy rossz tanuló jeleskedhet a sportban, lehet jó szívű, jóravaló, becsületes. Ne hagyjuk, hogy a jegyei határozzák meg, mert a rossz jegy semmivel sem teszi értéktelenebbé a gyermeket -vallja Vekerdy.

Szabó Virág
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.