Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közel sincs leáldozóban a társasok kora

2016. február 29. 20:48
Jó eséllyel nincs olyan ember, akinek az életéből kimaradt volna a társasjátékozás, de azt annál kevesebben tudják elképzelni, vajon milyen folyamatokon keresztül lesz egy kósza ötletből kész játék.

Balázs Szabolcs informatikusnak napi rutinszerűen végzett munkája mellett mindig is fontos volt, hogy valamilyen kreatív tevékenységgel foglalkozzon. Gyerekkorában természetesen ő is kikerülhetetlenül találkozott a társasjátékokkal, néhány éve pedig visszakanyarodott ehhez a vonalhoz. Először csak a baráti körben jött fel újra, egyre gyakoribbá és egyre több résztvevőssé váltak a játszmák, Szabolcsnak pedig önkéntelenül pörögni kezdett az agya.

A rajzolgatás, tervezgetés után Szabolcs 2015 decemberében dobta piacra első játékát, a Csővázat. Alapelvét tekintve egyszerű, könnyedén megtanulható logikai játékról van szó, mégis rengeteg lehetőséget és variációt foglal magában, ezen felül pedig igencsak megmozgatja az ember agytekervényeit: logikázni kell, kiszámítani a másik lépéseit, és átlátni a rendszert.

A Csőváz már több veszprémi játékboltban megtalálható, de megrendelhető a www.csovaz.hu oldalon is.

Szabolcs még az út elején jár, de tele van elképzelésekkel, és szeretne egyre jobban bekerülni a szakma vérkeringésébe. Az interjúra magával hozott még egy játékot, az Ősidőket, egy klasszikus partijátékot, amely már több személyt szolgál ki, és szabályait tekintve is komplexebb. A termék már szinte teljesen kész, de Szabolcs azért még töri a fejét pár csavaron.

Főleg a serdülő és felnőtt korosztályban határozná meg a célcsoportot, de a kicsiket sem hagyja unatkozni, másik szabadidős tevékenysége ugyanis a meseírás (de pályafutása során volt már zenész és költő is).

Egy társasjáték elkészítése összetett munka. Az első 60-70 százalékot viszonylag könnyű elérni: ha megvan az ötlet, gyorsan lefirkantja az alapszabályokat. Ezt követően válik egyre nehezebbé a tervezési folyamat, ez rengeteg precizitást és türelmet igényel: ki kell találni a kezdő értékeket, balanszírozni kell a játékosok esélyeit, illetve fáradhatatlanul tesztelni kell, amíg minden a helyére nem kerül.

A játékkészítés során egyszerű alapelvet követ: gondolkozós, taktikázós játék készítésére törekszik, ami gyorsan lejátszható, így nem válik unalmassá.

A főállású munka és a játékkészítés összeegyeztetése nem mindig könnyű, de a ráfordított energia mégis megtérül, az egész napos képernyő előtt ülés és a monotonitás után ugyanis felüdülést jelent ötletelni és alkotni.

Szabolcs úgy látja, hogy az egyre nagyobb mértékű „digitalizálódás” cseppet sem csorbít a társasjátékok népszerűségén, egy iszogatással, beszélgetéssel, önfeledt kikapcsolódással vegyülő társasjátékparti pedig utánozhatatlan hangulatot teremt barátok közt és családi körben egyaránt.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.