Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felajánlotta lemondását Gyurcsány / nem számítottak rá

2009. március 21. 11:31 // Forrás: Origo, MTI
Két hét múlva lemond a kormányfői posztról – jelentette be maga a miniszterelnök.

A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is. Az MSZP elmúlt hétéves kormányzását és saját tevékenységét is kritizálta, és azt mondta, az ő személye a reformpolitika legfőbb akadálya.

Lemond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. "Sokan mondják, hogy az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, mert ha igen, akkor én most ezt az akadályt megszüntetem" – jelentette be Gyurcsány. Javaslom, hogy alakítsunk új kormányt. Kérem, hogy a kongresszus bízza meg a pártvezetőket az új kormány létrehozásának előkészítésével - mondta.

Gyurcsány azt kérte, hogy ezt jelentsék be a parlamentnek és kezdjék meg a tárgyalásokat a pártokkal. A kormányfő elképzelése szerint két hét múlva, rendkívüli kongresszuson jelölnének ki új miniszterelnököt. A kormányfő elnézést kért, megköszönte a baloldalnak és a választóknak az elmúlt éveket. Hozzátette: nem kívánja feladni a küzdelmet. "2002 és 2006 között hibás gazdaságpolitikát folytattunk. Nem mentség, hogy társadalmi-szociális céljaink tisztességesek voltak. (...) De nagy árat fizettünk és fizetünk érte" – fogalmazott Gyurcsány az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán megnyitó beszédében. Az MSZP minden hibája és gyengesége ellenére a tisztességes és jó oldalon áll szerinte, de bírálta a pártot: "Feltűnő az innováció hiánya, a személyi, hatalmi politizálásra való hajlam a pártban. az MSZP módszerei és stílusa nem egyszer nélkülözi a frissességet" – mondta.
A politikust elsősorban nem szándékai, hanem eredményei minősítenek - utalt saját magára, miközben hangsúlyozta pozitív szándékait. Ugyanakkor azt mondta, "a választók a sikert alig, a kudarcokat pedig többszörösen látják", bár az ország szempontjából "az elmúlt három év egyenlege pozitív".

Lépni kell, mert a párt támogatottsága az elmúlt egy évben tovább csökkent – jelentette ki Gyurcsány.

A válsággal szemben csak közös teherviseléssel lehet fellépni – mondta a kormányfő, aki szerint nincs ember, aki meg tudná állítani a negatív hatásokat. Több reform és több szolidaritás kell, jobban szabályozott piac és erős, szolidáris állam – mondta. Szerinte számolni kell azzal, hogy a válság mélyebb és hosszabb lesz, mint gondolták. A kormánynak nincs más választása, mint csökkenteni a kiadásokat, de közben "vigyáznunk kell az emberekre". Gyurcsány hozzátette: mentesnek kell maradni a baloldali populizmustól.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.