1989 óta hagyományosan január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon véglegesítette a Himnusz kéziratát. A szatmárcsekei magányban íródott költemény hamar nagy népszerűségre tett szert a magyarok körében, öt évvel megzenésítése után, 1849-ben pedig hivatalosan is nemzeti jelképpé vált. De nemcsak egy nemzeti jelképet kaptak ezáltal a magyarok: hovatartozásunkat, kulturális örökségünket is magába foglalja a Himnusz.
S. Perémi Ágota köszöntötte a látogatókat
Nem csoda hát, ha kicsit több mint negyedszázaddal ezelőtt ennek a momentumnak a kapcsán tűztük ki a magyar kultúra napját, melyen emlékezünk mindazokra az értékekre, amelyek magyarságunk részét képezik. Közalkalmazottként, múzeumi munkatársakként pedig kötelességünk a múlt hagyományait megőrizni és átadni az utódoknak. Hiszen „az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudománytól és a művészettől, vagyis a kultúrájától, pusztulásra van ítélve” – idézte fel Bay Zoltán szavait S. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója köszöntőjében.
Brányi Mária
Ahogy Kölcsey is írta az unokaöccséhez intézett Parainesis-ben, fontos, hogy legyen egy haza, amihez kötődhetünk. Ma már a magyarság sokfelé szakadt, de a kulturális közösséghez tartozás mindig is össze fog kötni bennünket, bármilyen messze legyünk Magyarországtól: szokásaink, hagyományaink, értékeink, identitásunk, gyökereink azonosak – fogalmazott Brányi Mária alpolgármester. – És talán az sem véletlen, hogy épp egy költeményhez kapcsoljuk a magyar kultúra napját. A vers maga is ünnep, a költészet az önkifejezés ünneplő ruhába öltöztetése. Kalauz önmagunkhoz, Weöres Sándor esetében pedig egyszerre filozófia és játék is.
Ezért is örömteli, hogy a Weöres Sándor kiállítás révén a költészet vált főszereplőjévé a mai napnak. Keresve se találnánk nála alkalmasabb szerzőt, hiszen rendkívüli élvezettel élte az életét, miközben folyamatosan a magyar kultúráért tett.
S mi lehetne méltóbb módja annak, hogy rá emlékezünk, mint egy formabontó irodalmi kiállítás? A Petőfi Irodalmi Múzeum 2013-ban létrejött, A megmozdult szótár című tárlata ugyanolyan játékos, mint Weöres költészete – talán ennek is köszönhető, hogy a megnyitón zsúfolásig megtelt a kiállítótér.
Hegyi Katalin
Hegyi Katalin irodalmi muzeológus, a tárlat kurátora elárulta, amikor annak idején nekiálltak megtervezni a kiállítást, szembesülniük kellett vele, hogy semmilyen anyaguk nincsen, amely felhasználható lenne egy hagyományos irodalmi kiállításhoz. Később aztán rájöttek, ez egyáltalán nem probléma, hiszen Weöres költészete és alkotói attitűdje is a kísérletezésre épült: éjszaka, holdvilágnál vagy lámpafénynél írt bútorok nélküli szobájában.
Végül erre a gondolatra alapozva született meg a kiállítás, amelyen Weöres életéről mindössze tíz tematikus tábla mesél. Megismerhetjük szüleihez, barátaihoz, példaképeihez fűződő kapcsolatát, gyerekkorát, szerelmét, beleolvashatunk politikai verseibe – merthogy valójában ilyenek is voltak, sőt, kortársaihoz képest élesen látta az aktuális helyzetet –, az utolsó tábla pedig az örökkévalóságnak áldoz.
Az igazán izgalmas részleteket azonban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának munkatársainak segítségével készült installációk rejtik, amelyekkel játszadozva kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha a költővel együtt fognánk a tollat. Világtérképen követhetjük végig a versek születésének helyszíneit, ritmizálhatunk egy-egy alkotást, mozgásunkkal megszólaltathatjuk őket, rajzolhatunk verset zenére vagy akár újra is írhatjuk őket. Pontosan úgy, ahogy Weöres kívánta Nagyság című alkotásában: „Munkámat használni lehessen, ne szájtátva csodálni.”
A megnyitón a Padányi Katolikus Iskola diákjai adták elő Weöres Sándor verseit
A vándorkiállítás április 17-ig tekinthető meg, hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig.
