Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Állás / börze

2009. március 18. 12:02 // Forrás: Ódor Eszter / Biró Viktória / vehir.hu
Közel 600 látogató érdeklődött a standoknál a hetedik alkalommal szervezett Pannon Állásbörzén.

Kedden rendezték meg a Pannon Egyetem Aulájában a Pannon Állásbörze tavaszi állomását. A rendezvényt megelőzték a Karrier Napok, melyek során a hallgatók információt kaphattak különböző cégek vezető beosztású alkalmazottaitól. Szó volt álláskeresésről, a kapcsolati tőke kiaknázásáról és lehetőség volt egyéni tanácsadást is kérni, mely során kifejezetten az adott jelentkező igényihez adtak iránymutatást a szakértők. A börzén multinacionális cégek is bemutatkoztak a hallgatóknak a fejvadász cégek mellett. A válság ellenére több állás is betöltésre vár, emellett sok gyakornokot várnak a megjelent vállalatok.

Számok, trendek

Közel 600 látogató érdeklődött a standoknál a hetedik alkalommal szervezett eseményen. Leginkább a műszaki területen végzettek találhattak maguknak lehetőséget, továbbra is legtöbb pozícióba villamos- és gépészmérnököket, informatikusokat, valamint a minőségbiztosítás területére kerestek szakembereket. Ugyanakkor a válság hatását az állásbörzék szervezői is megérzik, országos szinten 50 százalékos visszaesés tapasztalható a területen, kevés cég tud munkahelyet ajánlani.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.