Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

56 milliárd minusz a minisztériumoknak

2009. március 18. 9:26 // Forrás: MTI / vehir.hu
A fűnyíró a sufniban maradt, mégsem teljesen fair play.

A kormány eredeti döntésével szemben a minisztériumok kiadásait nem 60, hanem 56 milliárd forinttal csökkenti - derül ki a kormány most nyilvánosságra hozott határozatából a szerdai Napi Gazdaság szerint. A kabinet még február közepén döntött a költségvetési kiadások 214 milliárd forintos zárolásáról. A most meghirdetett, csökkentett zárolás már a második a sorban, ugyanis az év elején 47 milliárd forintot zároltak a tárcák kiadásaiból, mert a megszüntetett 13. havi bér helyett fizetendő kompenzáció költségeit csak így tudta előteremteni a kormány. Az 56 milliárd forintos zárolás nem fűnyíróelven történt, az egyes minisztériumokra jutó tételek ugyanis nem arányosak a tárcák kiadási főösszegeivel.

A kormány a határozatában ugyanakkor részben megkötötte a tárcák kezét, hiszen egyes kiadásokat nem lehet csökkenteni. Az önkormányzati tárca így nem nyúlhat a választásokkal kapcsolatos pénzekhez, de ami fontosabb, nem csökkentheti a távhőszolgáltatás korszerűsítésére és a távhőtámogatásra fordítható kiadásokat sem.
Az oktatási tárcánál - ahol 4,7 milliárd forintot kell megspórolni - tabunak számít a teljes felsőoktatási támogatás, illetve a gyakorlóiskolák támogatása - olvasható a lapban.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.