Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dr. Vekerdy Tamás: Belső szabadság

2016. január 7. 10:33
2016.02.29. | Hétfő | 18:00 | Hangvilla

Vekerdy Tamás Belső szabadság című előadását az ország minden pontján vastapssal köszöni meg a közönség, hiszen igazi kincsesbányát jelent a szülők, pedagógusok, lélektan iránt érdeklődők számára. A nevelés számos területét érinti, a Tanár Úrtól megszokott bölcsességgel, széleskörű tájékozottsággal, lebilincselő stílussal és fergeteges humorral.

Fotó: NLcafe.huFotó: NLcafe.hu

Napjainkban az embernek könnyen az a benyomása támadhat, hogy sok minden a szabadságára tör, és olyan korlátok közé szorítja, amelyek között nem tud természetes igényeinek, vágyainak, meggyőződésének megfelelően élni. Igaz ez az élet számos területére, többek között a gyermeknevelésre, a gyerekekkel való együttélésre is.

A külvilágban értelmetlen, sőt, gyakran kifejezetten romboló hatású szabályozások, belül szorongás, bizonytalanság, zavar nehezíti azt, hogy örömtelien, harmonikusan élhessünk, és a gyerekeink is jól érezhessék magunkat a bőrükben. Ilyen időszakban különösen fontos, hogy kimunkáljuk belső szabadságunkat, létrehozzunk egy olyan szuverén belső teret és mikroközeget, amelyben úgy élhetünk, ahogy tényleg érdemes, és többé-kevésbé megvédhetjük magunkat a külvilág ártó hatásaitól.

Ennek része az is, hogy a saját szorongásainkkal és irreális elvárásainkkal, megfelelési kényszerünkkel is kezdjünk valamit. Hogy ne akarjunk tökéletes szülők lenni - elég, ha elég jó szülők vagyunk. Hogy ne akarjunk tökéletes gyereket sem - elég, ha elég jó az a gyerek. Tanuljuk meg önmagunkat és egymást tökéletlenségünkben szeretni, örömünket lelni az egyediség szabálytalanságaiban, és bizonyos derűs lazasággal, nem pedig görccsel tekinteni a felmerülő nehézségekre.

Ne engedjük a kor minden megbetegítő, ártalmas sajátosságát a bőrünk alá hatolni, tudatosan védjük belső szabadságunkat - ezzel segíthetünk gyerekeinknek is abban, hogy érzelmi biztonságban és lelki egészségben nőhessenek fel.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.