Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karácsonyi dallamok Bach kottájából

2015. december 21. 22:12
Karácsonyi koncertet rendeztek a Hangvillában hétfő este. Aki lemaradt sem marad ki semmiből: szerda este újra várják a közönséget Veszprém zenei együttesei.

A megjelenteket Porga Gyula köszönötte. A polgármester elmondta: a zene segít feleleveníteni a régi karácsonyok emlékeit és megélni a jelent barátaink, családunk körében. Ilyen kedves közösség a város is, amiben élünk, és amit a polgármester a változások városának nevezett, hozzátéve: a változások mellett fontos odafigyelni hagyományainkra is.

Ilyen hagyomány az is, hogy karácsonyhoz közeledve koncerttel kedveskednek a veszprémi közönségnek a város zenei csapatai - így hétfőn és szerdán 19 órától Veszprém Város Vegyeskara és a Mendelssohn Kamarazenekar adott - és ad - közös koncertet.

Az idei karácsonyt a 330 évvel ezelőtt született Johann Sebastian Bach muzsikájával köszöntötték. Megszólaltak örökzöld kórusművek orgonával, csillogó fuvola szólótételek, népszerű vonósmuzsika, a műsor második részében pedig a Karácsonyi oratórium két kantátája.

A koncerten készült fotóinkat ide kattintva nézheti meg!

Galéria
Karácsonyi koncert
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.