Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezeket a dalokat hallgattuk idén

2015. december 21. 16:51
Mivel hivatalos összesített rádiós játszási lista még nincs erre az évre, ezért végeztem egy gyors szerkesztőségi közvéleménykutatást, hogy nálunk mik voltak az idei év slágerei.

Azt bizonyára mindenki sejti, hogy a rádiós játszási listák elsősorban nem a hallgatók véleményét tükrözik, hanem egy-egy előadó marketing csapatának idei teljesítményét mutatják. Kíváncsi voltam, hogy melyek azok a dalok, amiket ténylegesen a legtöbbször hallgattunk idén, ezért végeztem egy gyors, ám közel sem reprezentatív közvéleménykutatást a szerkesztőségben. Vigyázat, személyes vélemények következnek!

Attila

Attila fülében idén a legtöbbet a Belga idei, Disco névre keresztelt lemezének húzódala az Egyszer fent szólt. Miért? „Egyszerű mégis zseniális és a végtelen lejátszási módot is támogatja.“

Ákos

Ákos hónapokon keresztül ezzel a számmal indította a napot a szerkesztőségben többünk örömére/bánatára. Elmondása szerint az otthoni készülődés közben is sokszor ez a dal üvöltött.

Söge

Söge válaszát egyszerűen muszáj változtatás nélkül közölnöm:

„Részemről Ellie Goulding Love me like yo do című száma lett idén a nyerő. Nem tudom indokolni, de azt hozzátszem, hogy SEMMIKÉPPEN sem a kapcsolódó könyv és film miatt, amiket az elmúlt évtized mozis és könyves mélypontjanak tartok, és amihez képest a Twilight sorozat filozófikus melységű szépirodalmi alkotásnak tűnik.“

Melinda

„Valószínűleg a Polarheart Hypnotise című dalát hallgattam meg idén a legtöbbször. Kedvenc íróm, Maggie Stiefvater mindig összeállít egy válogatást az aktuális regényéhez, ez a szám pedig a mostani könyvsorozatánál, A Hollófiúknál szerepelt. A könyvek is azonnali addikciót okoztak, meg a szám is, mert tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, amit a regények olvasása közben éreztem. És ami miatt még inkább vártam, hogy végre megjelenjen magyarul a 3. rész.“

Máté

Az én lejátszási listámat idén egyértelműen a Vad Fruttik zenekar Hold című dala vezette. Mindig is szerettem a fruttikat de az igazi áttörést a srácok szeptemberi kompkoncertje hozta meg. A Balaton vizén, valahol a Tihanyi-félsziget közelében lettem igazi rajongó. Plusz öröm, hogy a dalhoz készült klippet az Expresszóban forgatták.

Csepely Máté
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.