Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a városi Szabad Sajtó Díjat / Nagy István posztumusz kapta az elismerést

2009. március 13. 16:56
A grémium négy jelölt közül a közelmúltban elhunyt Nagy Istvánt találta a legméltóbbnak, aki a helyi civil szervezetek segítésével vívta ki az elismerést.

- A média az ötödik hatalmi ág: szerepe napjainkban egyre meghatározóbb, mely a globális értelem befolyásolásában nyilvánul meg - kezdte ünnepi beszédét Debreczenyi János polgármester a szabad sajtó napi ünnepségen. Ehhez kell mérni a felelősségét is. A mindennapjainkban benne van, hogy mennyire nem nézzük el egymásnak még a legapróbb vélt vagy valós sérelmeket sem - utalt a Cozma-gyilkosságra a polgármester. Ehhez kapcsolódóan köszönte meg a helyi média egész éves korrekt munkáját.

A díjazott Nagy Istvánnal kapcsolatban elmondta: akkor van igazán értelme a közért tenni, ha a mögötte rejlő jó szándékról a közvélemény is értesül. - Ne csak az agyunkat, de a lelkünket is használjuk a történések befogadására - folytatta -, még akkor is, ha ez már nem divat. Hisz az, hogy van-e igény az igazi értékek megismerésére, nagyrészt önökön múlik, hölgyeim és uraim – figyelmeztetett a polgármester, majd bejelentette a testület döntését.


A nemrég elhunyt újságíró özvegye

Nagy Istvánt - aki 1996-ban került Veszprémbe a városi lap munkatársaként - a Lokálpatrióták Egyesülete és a Veszprémi Hét Nap szerkesztősége is jelölte az elismerésre. Munkáját nagy tisztességgel és szakértelemmel végezte. Szakmai feladata volt többek között a város civil szervezeteivel való folyamatos kapcsolattartás. Ez irányú munkájával hozzájárult azok számszerű gyarapodásához, megerősödéséhez is. Felesége, Mógor Zsuzsanna vette át az elismerést Debreczenyi Jánostól.

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.