Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedélyes őrület

2015. december 9. 20:47
Hamvas Béla Ördöngösök című regénye kapcsán beszélgetett Kilián László író, a Művészetek Háza igazgató-helyettese a kötet két szerkesztőjével, Palkovics Tiborral és Szakács Gáborral csütörtök este az Utas és Holdvilágban.

2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla Ördöngösök című regénye a Media Kiado jóvoltából, az író-filozófus korai alkotó korszakának egészen addig kiadatlan termése. Az eredetileg 1928-29-ben, hat hét alatt írt regény felüdülést hozott Hamvas életébe, aki akkoriban hagyott fel az újságírással, és nehéz korszaknak nézett elébe: ő csak úgy emlegette később, mint a „lángoló eredménytelenség korszaka”. Némileg paradox a helyzet, a regény ugyanis nem kifejezetten vidámságáról híres: az őrületet járja körbe, szereplői mind-mind egy-egy rögeszme megszállottjai, akik képtelenek kitörni a fixa ideájuk alkotta ördögi körből.

Kilián László, Palkovics TiborKilián László, Palkovics Tibor

Témája miatt a műítészek hajlamosak a könyvet a Karnevál előképének is tekinteni, amely az Ördöngösökhöz hasonlóan felidézi a megszállottságot, a kötetek szerkesztői és kiadói, Palkovics Tibor és Szakács Gábor azonban cáfolják ezt a gondolatot: az őrültség gyakorlatilag Hamvas minden írásán végigvonul, egyfajta szövevény, ami folyamatosan jelen van nála. Állandó karakterisztikák mindig előfordulnak nála, de ez egy önálló kötet – szögezték le a szerkesztők.

Hamvas regényéből Tóth Loon színművész olvasott fel részleteketHamvas regényéből Tóth Loon színművész olvasott fel részleteket

Őrület ide vagy oda, Hamvas regényében mégis van valami furcsán üdítő, valami kedélyes hangulat. Az író különböző betéttörténeteket is beiktatott a fő cselekménybe, amelyek időnként ellenpontozzák a sok nyomorúságot. A világosság pillanatai ezek az őrület közepette, és egyben mégsem azok, mert a szereplők nem tudják megragadni ezt a világosságot.

Palkovics Tibor, Szakács GáborPalkovics Tibor, Szakács Gábor

Ilyenfajta függönybeszélgetésekkel egyébként valóban találkozhattunk már a Karneválban is, de Kilián László szerint hasonló betétek színezik Cholnoky Viktor és Krúdy műveit is. Utóbbiért Hamvas is rajongott, mindezek a látszólagos utalások mégis inkább csak szabad asszociációk, semmint tudatos célzások. Annál inkább az viszont a cím, amely egyértelmű visszacsatolás Dosztojevszkij Ördögök című regényére, amely nemcsak atmoszférájában kapcsolódik Hamvas művéhez, de az első fordítás idején még címe is megegyezett azzal.

Hatalmas tudásanyaggal rendelkezett ő, hihetetlen intenzitással dolgozta fel a világirodalmat, a témáit pedig nagyon szabadon kezelte: képes volt egy faragott kőszobor köré egy egész sztorit kanyarintani. Nem hiába a 28. kötet ez az életmű sorozatban, amely hamarosan egy három történetet összefogó könyvvel bővül: a kötetet tavasszal tervezi megjelentetni Szakács Gábor és Palkovics Tibor, amely az 1929-ben íródott Nehéz nem szatírát írni és a Beszélgetés az Akropoliszon című szépírásokat fogja tartalmazni, valamint a Nem mind arany ami réz című 1956-ban született vígjátékot.

Ha azonban valaki már karácsonykor szeretne a fa alá rejteni egy Hamvas regényt, jó hír, hogy a jövő héten érkezik az Imádságok című kötet, amelyben az író feleségének, Kemény Katalinnak szánt engesztelő levele lesz megtalálható, az eredeti kézírásos valamint a gépelt, javított verzióban is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.