Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát

2015. december 6. 10:21 // Forrás: Hangvilla
2015.12.12. | szombat | 20:00 | Hangvilla

Szabó Balázsnak mindig is szívügye volt a versmegzenésítés műfajának be- vagy inkább visszaemelése a magyar popzenébe. Első, 2004-ben megjelent lemeze is Faludy-művek megzenésítése volt, de feldolgozott már Pilinszky-, Szemlér Ferenc-, Weöres Sándor-verseket is, és foglalkozott olyan kortárs szerzők műveivel is, mint Grecsó Krisztián. Életének meghatározó verse mégis Radnóti Miklós Bájoló című műve, amelynek dallá varázsolt változata végigkísérte pályáját: a huszonévesen megírt dalt játszotta mindenhol, mindenféle zenekarokkal. A rádiók segítségével ez a dal hozta el számára az országos népszerűséget, és Balázs ’cserébe’ fiatalok ezreivel ismertette meg ezt a verset, amely így az őt megillető helyre került: "ifjú szívekbe" (hogy egy másik költőóriást idézzünk).

„Radnóti Miklós az elsők között volt, aki hatott rám. Mivel különös és hányatott sorsa volt, mindig is érdekelt, hogyan látja a világot: a költő, akit mindig visznek az utak és aki minden körülmények között képes volt írni. Sokat forgattam versesköteteit, fontos lett a gondolat, hogy hogyan legyünk kitartóak, nemcsak másokkal, de magunkkal is, hogyan meneküljünk jól a »művészetbe«, amikor minden körülöttünk lévő dolog a világban hátat fordít nekünk. Sok hullámvölgyön segített át Radnóti költészete, tiszta gondolatisága, az élethez való viszonya és szeretete - ezért akarok énekelni, dúdolva merengeni, utazni és utaztatni benne és utána, nyomdokain lépdelve egy költőnek és kornak, mély tisztelettel és emlékének adózva” – mondja a dalszerző-énekes.
Szabó Balázs rajongása Radnóti versei iránt természetesen nem áll meg egyetlen műnél: ahogy Pilinszky és Faludy esetében is, itt is alaposan beleásta magát a költő életművébe. A versek közti bolyongás nyomán itt is egész estés előadás született, verssorok ültek dallamokra és álltak össze dalcsokorrá, amelyet most átnyújt hű közönségének.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.