Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Főpróba az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz

2015. december 6. 9:29 // Forrás: mti
2016-ban Iszkaszentgyörgy és Veszprém közösen birtokolja a Finnugor Kulturális Főváros címet - az ünnepi évről szombaton beszélt a két település polgármestere.

A Finnugor Kulturális Főváros címet jövőre együtt viselő Veszprém és Iszkaszentgyörgy polgármestere szombat este a Fejér megyei településen ismertette az év programját.

Rokon népek napja: finnugor rendezvény Iszkaszentgyörgyön (fotó: iszkaszentgyorgy.hu)

Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy jövőre számos rendezvényüket - köztük a Szent György-napi ünnepet - finnugor fesztivállá alakítják át. Programjaikat havonta tematizálva, januárban a magyar kultúra, februárban a finn kultúra, márciusban a víz, áprilisban a Föld, májusban a béke, júniusban a tűz, júliusban az észt kultúra, augusztusban az oroszországi finnugor népek, szeptemberben a levegő, októberben a finnugor nemzetek, novemberben a fiatalok, decemberben pedig a reménység jegyében szervezik.

A polgármester hozzátette, hogy programjaik jelentős részét az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyban tartják, ahol 1944-ben a háborús bombázások elől menekülő finn nagykövetség tagjai is menedéket találtak. Emellett a település katolikus és református templomaiban, közösségi terein és kőszínházukban is szerveznek rendezvényeket.

Porga Gyula (archív fotó)

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte, hogy városunk négy évtizedes észt és finn kapcsolatokkal rendelkezik, melyeket aktív civil egyesület is erősít. Hagyomány és modernitás című Finnugor Kulturális Főváros pályázatukban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermek- és ifjúsági kapcsolatokra, valamint határon túli magyar területek bevonását is tervezik programjaikba. A Pannon Egyetemmel közösen konferenciákkal, tudományos előadásokkal készülnek, valamint a Bakony Expón is előtérbe kerül majd a finnugor gasztronómia - tette hozzá a polgármester.

Porga Gyula arról is beszélt, hogy Veszprém 2023-ban szeretné megpályázni az Európa Kulturális Fővárosa címet, melyre jó felkészülést nyújt egy kisebb kulturális főváros programsorozat megszervezése.

A címet idén viselő észt Obinitsa képviseletében Annela Laaneots azt mondta: nagy megtiszteltetés volt, hogy településük lehetett 2015-ben a világon élő 25 millió finnugor fővárosa. Megjegyezte, a szetu közösség a világban 12,5 ezer fős, közülük Észtországban kétezren beszélik e nyelvet.

A Rovaniemi lépcső Veszprémben (archív fotó)

Annela Laaneots köszöntője után átadta a finnugor kulturális főváros zászlaját a két magyar település polgármesterének, majd az est a Finn Köztársaság függetlenségének 98. évfordulója alkalmából rendezett jótékonysági bállal folytatódott a kastélyban.

A finnugor nyelvközösség zászlója

2012-ben a Siófokon tartott finnugor világkongresszuson azért döntöttek a kulturális főváros programról, hogy minél több embernek bemutathassák a finnugor népek változatos kultúráját. A Finnugor Kulturális Főváros címet elsőként az udmurtok által lakott oroszországi Sztarije Bigi viselte 2014-ben, idén pedig az észtországi Obinitsa, ahol főként az észt egyik nyelvjárásának tekinthető szetu nyelvet beszélő kisebbség él. Veszprém és Iszkaszentgyörgy július végén nyerte el a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címet.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.