Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kenguruk és a betlehemi csillag

2015. november 29. 21:58
Ausztráliai útjáról és a betlehemi csillagról is beszélt vasárnapi előadásán Ladányi Tamás.

Az asztrofotós a Szaléziánumban tartott élménybeszámolót ausztráliai utazásairól. Szeptemberben a magyar nagykövetség meghívására utazott az ötödik kontinensre, Canberrában kiállítást rendeztek képeiből. Ez körülbelül egy féléves folyamat eredménye volt, noha – mint azt hangsúlyozta – a története harminc éve kezdődött, amikor kisgyerekként látta a Haley-üstököst.

Canberrának kisvárosias, szellős hangulata van, háromszázezer ember él az ötven kilométer átmérőjű fővárosban, érezhető rajta, hogy tervezőasztal mellett rajzolták. Ezzel szemben a kontinens legnagyobb települése, Sydney egy igazi pezsgő világváros, ahol egyébként huszonötezer magát magyarnak valló ember él.

Ladányi elmondta, hogy amikor a kétnapos repülőút után megérkezett Canberrába, már az első este kiment a szabad ég alá fotózni a déli csillagokat. Mivel a Sarkcsillag a Földnek azon az oldalán nem látszik, így ott a hajósok a Dél Keresztje csillagkép alapján tájékozódtak – ez a motívum Ausztrália zászlaján is megjelenik.

Fotó: Ladányi TamásFotó: Ladányi Tamás

A déli félteke ege abban is más, hogy jobb rálátás nyílik a Tejút belsejére is, a galaxis íve magasabban helyezkedik el az égbolton, mint nálunk, északon. A fotós elmondta, hogy az útja során készített asztrofotóit már itthon megtervezte – kiszámolta, milyen irányból, milyen időpontban tudja a Hold és a Merkúr együttállását megörökíteni. Ebben a műfajan nincs nagy tér az improvizálásra.

A közelgő ünnepre való tekintettel Ladányi a betlehemi csillag történetéről is beszélt. A Biblia egyik legismertebb csillagászati jelenségéről van szó, ami a napkeleti bölcseket a betlehemi jászolhoz vezette. A betlehemi csillaggal kapcsolatban több probléma is felmerül, az egyik Jézus születésének dátuma. Annyi biztos, hogy nem időszámításunk kezdetekor, az első év karácsonyán történt az esemény, hiszen az evangéliumban Heródes király is aktív szereplője a történetnek, ő azonban Kr.e. 4-ben meghalt.

A betlehemi csillag azért érdekes, mert más kultúrákból nem jegyezték fel, pedig kifejezetten fejlett csillagászat létezett ekkor a világ több pontján is. Sokáig élt az az elmélet, hogy a betlehemi csillag egy üstökös volt, ez azonban cáfolható. A Haley például korábban, Kr.e. 12-ben járt a Föld közelében. Ráadásul az üstököshöz mindig negatív jelentéseket társítottak, így nehéz elképzelni, hogy a Bibliában Krisztus születéséhez kötötték volna.

Kepler magyarázata szerint Kr.e. 7-ben egy Jupiter-Szaturnusz együttállás során látszólag összeolvadt a két bolygó fénye. Jupiter a királyok, a Szaturnusz a zsidók csillaga volt, így máris megjelenik a mögöttes magyarázat a bibliai történethez. Az együttállás Jeruzsálemből szabad szemmel is jól látható fényes jelenség volt. Az elméletet erősíti, hogy XVI. Benedek pápa is Kr. e. 7-2. közé tette Jézus születésének dátumát.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.