Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az eltűnt idő nyomában

2015. november 26. 11:27
Zenés beszélgetéssel folytatódik a hatodik alkalommal jelentkező Csend Napok november 28-án, szombaton 16 órakor: a középpontban csend és idő szorosan összefonódó kapcsolata lesz.

Benjamin Franklin kijelentése, miszerint az idő pénz, talán sosem volt annyira igaz, mint napjainkban. A 21. század emberének legfőbb értékévé a másodpercek, percek, órák váltak, tulajdonképpen összetevői egy hasznos befektetésnek. Mindegy, hogy lelki vagy nagyon is profán értelemben beszélünk róla, aki jól zsonglőrködik az idővel, gazdagodhat.

A modern kor emberének azonban legnagyobb problémája épp az, hogy folyton időszűkében van, és állandóan rohan. Mi lehet a megoldás tehát, hogy ez ne így legyen?

A Csend Napok soron következő, már tradicionálisnak számító programja ebben kíván segítséget nyújtani. Herth Viktória, a Művészetek Háza gyűjteményvezetőjének vendége lesz Dr. Perczel-Forintos Dóra, a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszék vezetője, aki régóta foglalkozik a csenddel, újabban pedig az idő problematikájára is kitér kutatásaiban. A zenés beszélgetés során választ kaphatunk arra, milyen kapcsolat fűzi össze időt és csendet, életünkről, érzéseinkről vallhatunk. A programot továbbá a Lovassy László Gimnázium diákjai és Süle Zsolt zeneszerző, énekes színesítik. Az esemény helyszíne a Dubniczay-palota.

Bertalan Melinda
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.