Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rippl-Rónai képei testközelben

2015. november 21. 16:24
Rippl-Rónai József festményeiből nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban.

A múzeum második emeletén berendezett kiállítótérbe lépve először egy szűk térben találom magam, a falakon Rippl-Rónait ábrázoló fotók. Felmerül bennem a gyanú, hogy talán félreértettem valamit, és nem a művész festményeit láthatom majd, hanem az életét bemutató tárlatot fotókkal, személyes tárgyakkal, levelekkel, s a többi. Néhány lépést megtéve persze kiderül, hogy a fotók csak felvezetései a műgyűjteménynek – de Rippl-Rónai élettörténetét ismerve az általam elképzelt koncepció is érdekes lenne.

Az 1861-ben Kaposváron született festő előbb a gyógyszerészetben dolgozott, gyógyszerész mesteroklevelet is szerzett. 1884-től figyelmét teljesen a képzőművészet felé fordította, tanult a müncheni Művészeti Akadémián, majd az európai művészet fellegvárába, Párizsba költözött, ahol Munkácsy Mihály inasaként festett, és közben megismerkedett olyan korszakalkotó festőkkel, mint Cezanne, Gauguin vagy Toulouse-Lautrec.

A századforduló után tért haza, a konzervatív magyar műértők azonban eleinte nem tudtak mit kezdeni az általa képviselt, Franciaországban nagy sikert arató irányzattal. A Párizsban elsajátított stílust nem feladva a magyar hétköznapok témái felé fordult, ami hatalmas sikert hozott neki. 1908-ban megvásárolta a kaposvári Róma-villát, ahol ma is megtalálható állandó kiállítása. A kor legnevesebb magyar művészei között mozgott, megfestette a Nyugat szerzőit, Babitsot, Móriczot, Szabó Lőrincet, a Róma-villa vendége volt Ady Endre.

A megnyitón a Dohnányi diákjai és Tóth Loon színművész működtek közreA megnyitón a Dohnányi diákjai és Tóth Loon színművész működtek közre

Az első világháború Franciaországban érte a festőt, akit – mivel egy ellenséges ország állampolgára volt – 1914-ben a franciák internáló táborba zárták, ahonnan csak befolyásos párizsi barátainak közbenjárására szabadulhatott. A Nagy Háború után visszatért Kaposvárra, ott halt meg 1927-ben.

De térjünk vissza a jelenbe! A Laczkó Dezső Múzeum kiállítótere ügyesen tagolt: a szűk előtérből beljebb lépve előbb csak néhány festményt pillantok meg a festő fekete korszakából, és csak amikor még beljebb merészkedek jövök rá, valójában milyen sok képet sikerült megszereznie az ideiglenes kiállításra a múzeumnak.

dr. Ábrahám Leventedr. Ábrahám Levente

Pedig nem volt egyszerű dolguk: dr. Ábrahám Levente, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója maga is elismerte, hogy nehezen bólintott rá a cserekiállításra – aminek köszönhetően a következő hónapokban Kaposváron a Laczkó Dezső Múzeum Egry József kiállítását tekintheti meg a közönség. A hezitálás teljesen érthető: Rippl-Rónai nemcsak Kaposvár leghíresebb szülötte, de egyike a nemzetközi szinten is ismert magyar festőművészeknek. Érthető tehát, hogy szülővárosa Rippl-Rónai örökségére építi arculatát, azt szeretnék elérni, hogy Kaposvárt Rippl-Rónai városaként emlegessék, ahogy Veszprém is magáénak tudhatja a királynék városa örökös jelzőt.

S. Perémi ÁgotaS. Perémi Ágota

Éppen ezért felemelő érzés, hogy ilyen sok képtől voltak hajlandók ideiglenesen megválni, hogy a veszprémi közönség is megcsodálhassa azokat. Ez az egyik első lépése annak a folyamatnak – magyarázta S. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója –, ami révén a régió múzeumai megosztják egymással kiállításaikat, és azok számára is elérhetővé teszik a szomszédvárak kulturális kincseit, akik nem tudnak elutazni, hogy azokat eredeti környezetükben keressék fel.

A február végéig látogatható tárlat csütörtöki megnyitóján hamar elfoglalták a kihelyezett székeket, mögöttük olyan sokan álltak, hogy moccanni sem lehetett a tömegben. A beszédek között Tóth Loon és a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai oldották a hangulatot performanszaikkal, a hosszúra nyúlt megnyitó végére viszont vészesen fogyott az oxigén a terem hátsóbb régióiban.

A kiállításra kíváncsi, türelmetlenül toporgó tömeg azonban olyan teher, amit minden múzeum szívesen vállalna ezekben a túlzottan is ingergazdag időkben. Az pedig, hogy ezt az érdeklődést nem interaktív kütyükkel és rendhagyó múzeumpedagógiai eszközökkel érték el, hanem „pusztán” falakra kifüggesztett festményekkel, jelzi: jó döntés volt annyi munkát fektetni a cserekiállítás megszervezésébe.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.