Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egymást erősítjük a hit által

2015. november 21. 12:40
Pro Meritis díjat vehetett át Schall Tamás plébános a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomért végzett áldozatos munkájáért és közösségépítő tevékenységéért szombat délelőtt a templom ünnepélyes megáldásakor.

Schall Tamás plébános már a Piarista Gimnáziumban töltött éveiben és érettségizőként is azon munkálkodott, hogy helyet teremtsen a Cholnoky lakótelep vallási közösségének is. Egy templomra volt szükség, 1981-ben erre azonban még nem voltak alkalmasak a körülmények. 1988-ban, két évvel pappá szentelése után viszont megnyílt a Magyarok Nagyasszonya Kápolna, majd közreműködésének köszönhetően 1989. január 1-jén megkezdte működését a Magyarok Nagyasszonya Plébánia.

Schall TamásSchall Tamás

Mivel a kápolna hamarosan kicsinek bizonyult az egyre növekvő hívő közösség számára, a Magyarok Nagyasszonya és Mindszenty József bíboros emlékére elindult egy templom építése. Kitartó és áldozatos munkájának köszönhetően 1995-re elkészült a plébániatemplom, bizonyítva az atya által máig is vallott nézetet, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Schall Tamás nagy szeretettel és buzgalommal hozta létre a helyi közösséget, mely rendkívül erős és határozott személyiségének köszönhetően immár 26 éve összetart.

A Cholnoky városrészért és a Mindszenty Emléktemplomért végzett példamutató és áldozatos munkájáért, valamint közösségépítő tevékenységéért Porga Gyula polgármester Pro Meritis díjat adományozott neki. Az atya elmondása szerint a kitüntetés erőforrás számára, amely arra sarkallja, hogy még odaadóbban szolgálja a híveket. "A plébániát és munkatársaimat éppúgy megilleti ez a díj, akiknek a segítsége nélkül sokkal kevesebbet tehettem volna" – árulta el.

Márfi GyulaMárfi Gyula

Ezzel egy időben dr. Márfi Gyula érsek megáldotta a templomot, amelyet állami és városi összefogással újítottak fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától, az önkormányzattól, a helyi képviselőktől és a hívektől kapott összesen 8.642.000 forintból sikerült kicserélni az elöregedett tetőszerkezetet, de a jövőben szükség lenne még néhány további javításra is.

Az eseményen részt vett Hegyi László helyettes államtitkár is, aki Mindszenty József bíborost méltatta, akinek személye ma is példaként kell álljon előttünk. Mindszenty nemet mondott a zsarnokságra, a börtönt és a száműzetést is vállalva kiállt nemzete, annak egyháza és egész Európa mellett. A tiszteletére épített templom híven tükrözi és közvetíti filozófiáját, és bizonyítja azt is, hogy Veszprém nemcsak a királynék, hanem a hit városa is. Szükségünk van a keresztény közösségekre, ahol megélhetjük az egységet, és egymást erősíthetjük – fogalmazott.

Hegyi LászlóHegyi László

Az esemény zárásaként Schall Tamás emléklapokat és emlékkereszteket adományozott a plébánia renoválását elősegítő személyeknek: többek között dr. Márfi Gyula érseknek, Soltész Miklós államtitkárnak és Hegyi László helyettes államtitkárnak, Porga Gyula polgármesternek, Brányi Mária és Tóth Györgyi területi képviselőknek, valamint a pályázatírásban és a kivitelezésben közreműködőknek.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.