Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Stratégiai partnerség hazánk és Oroszország között

2009. március 11. 11:51 // Forrás: MTI / vehir.hu
Az orosz-magyar kapcsolatok további erősödését és ezek jelentőségét méltatta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélést kedden a moszkvai Kremlben. Gyurcsány kiemelte: "a tavalyi viták után Európában jelenleg sokkal többen vannak azok, akik szükségesnek tartják, hogy stratégiai partnerség épüljön ki Oroszországgal". Hozzátette, hogy Magyarország korábban is ezt az álláspontot képviselte, de akkor a jelenleginél több partnerrel kellett erről vitatkoznia. Kiemelte, hogy az utóbbi időben felerősödött a kétoldalú kapcsolatok javulásának 2002-ben kezdődött folyamata. A nemzetközi pénzügyi válság pozitív elemének nevezte, hogy a válság rávilágított arra, hogy milyen nagy mértékű az egymástól való kölcsönös függőség.

Az orosz államfő arról beszélt, hogy Moszkva elégedett a két ország, illetve a két ország vezetői között kialakult együttműködés szintjével. Kiemelte, hogy tavaly gyakorlatilag kétharmadával emelkedett az áruforgalom mértéke, a felek különböző projekteket valósítanak meg, elsősorban az energetikai szférában. Lényegi előrelépésnek minősítette, hogy Magyarország és Oroszország képviselői kedden aláírták a Déli Áramlat gázvezeték projekt magyarországi szakaszának kétoldalú keretszerződését.

Medvegyev, aki tavaly február 25-én járt Magyarországon és tárgyalt Gyurcsány Ferenccel, rámutatott, hogy a budapesti találkozó óta eltelt több mint egy év alatt jelentős változások történtek Európában és a világban. A mostani, moszkvai találkozó egyik témájának javasolta, hogy vitassák meg a nemzetközi pénzügyi biztonság új rendszerének létrehozásával kapcsolatos kérdéseket és problémákat, amelyek Európát, illetve az egész világot érintik. Gyurcsány Ferenc azután találkozott Medvegyevvel, hogy részt vett a második magyar-orosz kormányközi konzultáción.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.