Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Először mutatkoztak be a Snétberger Központ új évfolyamának növendékei

2015. november 16. 14:34
Koncerttel zárták az őszi kurzust a Snétberger Zenei Tehetségközpont diákjai pénteken.

A Tehetségközpont missziója a zeneileg tehetséges, ugyanakkor hátrányos helyzetű roma fiatalok társadalmi és gazdasági felemelkedésének segítése. A diákok többsége leszakadó térségekben, zárványtelepüléseken élő fiatal, sokuk tradicionálisan hoz otthonról zenei tudást, de megfelelő képzettség híján mind a zenei szcénából, mind az egyéb foglalkoztatási területekről kiszorulnak.

A Tehetségközpont Snétberger Ferenc roma származású, Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész szakmai irányításával évente 60-65 hátrányos helyzetű, tehetséges, 12-20 éves fiatalt fogad. Az oktatók olyan elismert művésztanárok, mint maga Snétberger Ferenc, László Attila, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, Szőke Nikoletta, ifj. Balázs János, Lakatos György, illetve olyan kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint David Friedman, Paolo Vinaccia, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos.

A program egyszerre gondoskodik a zeneileg tehetséges roma és/vagy hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi és gazdasági integrációjáról, személyes fejlődéséről, szociális stabilitásáról, továbbá ‒ áttételesen ‒ szűkebb közösségük felemeléséről is. Ezt segíti a roma szakemberekből álló mentori hálózat nyújtotta szociális és pszichológiai támogatás, valamint a pályaorientációs foglalkozásokkal és az animátori tevékenység mentén kiépülő közösségi támogatás is.

A tehetséggondozó program évi 12 héten át zajlik (a nyári szünetben 6 hét, ősszel 3 hét, tavasszal 3 hét). Ekkor a fiatalok beköltöznek a Tehetségközpontba, ahol egyéni igényeiknek és képességeiknek megfelelő intenzív fejlesztést kapnak. Ennek része az egyéni hangszeres órák mellett számos előadás, zenekari próba, idegennyelvi gyakorlás és fellépés is. A 12 hét átlagosan 2000 tanórát tartalmaz.

Az aktuális évfolyam tanulói pénteken először játszottak nagyobb közönség előtt Felsőörsön, atavaszi kurzus zárásaként pedig várhatóan Veszprémben is láthatjuk majd őket.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.