Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bokros Lajos és az MDF

2009. március 9. 8:45 // Forrás: MTI / vehir.hu
A Horn-kormány pénzügyminisztere a Magyar Demokrata Fórumtól kapta a legkorrektebb ajánlatot.

A legmagasabb szintű, legkorrektebb, legtisztességesebb ajánlatot az MDF-től kapta Bokros Lajos azzal, hogy vezetheti a párt EP-listáját. Ezt a volt pénzügyminiszter mondta vasárnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.

"Az MDF felismerte, hogy azok az értékek, azok az irányok és azok a programok amelyeket én képviselek, ez lehet a modern Magyarország megteremtésének útja" - fogalmazott.

Hozzátette: az MDF kockára tette a létét és az egységét annak érdekében, hogy oda tudjon állni Bokros programja mellé. A volt pénzügyminiszter kiemelte azt is: Magyarországon a fő veszély ma a valutaválság, a forint vészes meggyengülése.Hangsúlyozta: ha a forint tovább gyengül, akkor ez az államháztartás finanszírozására is nagyon negatívan hat. Úgy vélte, a jegybank a jelen helyzetben emelhet kamatot, azonban ezzel is csak rövid távú hatást ér el.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.