Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amiért érdemes Magyarországon élni: Olaszrizling

2015. október 12. 23:25 // Forrás: Ecoport
„A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét. (…) Az a bizonyos pohár bor, melyet kéretlenül odaállítanak az ember elé a vendéglőben, az a bor, mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható. Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni.” (Márai Sándor: A magyar borokról)

Azt szoktuk mondani viccelődve, hogy az Olaszrizling olyan, mint az operett: Franciaországból származik, olaszok hozták, de csak Magyarországon lett azzá, ami. Ez természetesen nem teljesen igaz. Tény, hogy hazánk egyik legfontosabb fehérbor-szőlő fajtája valóban francia eredetű, és nagy valószínűséggel Franciaországban a filoxérajárvány kipusztította, ezért ott már nem ismerik. Viszont nem az olaszok, hanem a német telepesek révén került a Kárpát-medencébe a 19. század közepén. Neve valószínűleg azért lett Olaszrizling, mert Olaszországban is termelték, és egyrészt valahogy meg kellett különböztetni a Rajnai rizlingtől, másrészt egy német nem szívesen nevez el semmit a franciákról a több évszázados szembenállás miatt.

Az sem igaz, hogy csak magyar fajta,

hiszen a régi Osztrák-Magyar Monarchia területein (kiegészítve Romániával) mindenhol él és virul, – tegyük hozzá – egyre nagyobb örömünkre. Márai mára már megnyugodhatna: a rizlinggel nincs baj manapság Magyarországon.

Nem volt ez mindig így, sajnos. A múlt század közepétől a nagyüzemi szőlőtermesztésnek és a 3,5 méteres sortávoknak köszönhetően (a „testvéri” szovjet traktorokat nem kifejezetten a szőlőművelésre tervezték) sokat veszített vonzerejéből, gyakorlatilag tömegborrá alacsonyodott.

Aztán jött a rendszerváltozás, amelynek egyik legnagyobb nyertese az Olaszrizling lett. A megváltozott piaci és társadalmi helyzet, és természetesen a honi borászatban bekövetkező szemlélet- és technológiacsere minőségi változást hozott végre. A balatoni borvidékeken – Balatonfüred-Csopaki, Badacsonyi, Balaton-felvidéki – a termelők elkötelezettsége az Olaszrizling mellett mindig is töretlen volt, az ültetvények közel felét továbbra is ez a fajta uralta. Itt bizonyosodott be először, hogy a megfelelő művelésmód kiválasztásával nagyobb tőkeszám mellett, kisebb sortávokban (Csá’ orosz traktor!), kiváló fekvésekbe telepítve, későbbi szürettel nemcsak minőségi, hanem

prémium minőségű borok készítésére is alkalmas

az eddig lenézett fajta.

Az Olaszrizling azóta is itt, a Balaton északi partján és a Balaton-felvidéki vulkánokon mutatja legszebb arcát. Kóstolj meg egy badacsonyit, füredit, paloznakit, arácsit, dörgicseit, szigligetit vagy akár egy somlóit, érezni fogod, merre jársz, és talán azt is megérted, miért írt ezekről úgy Hamvas Béla, és hogy mekkora mázlista vagy, hogy itt élhetsz.

Ajánlott iVodalom, fogyasztási sorrendben:

Laposa Friss 2014 (Badacsony)
Jásdi Pince – Lőczedombi Olaszrizling 2013 (Csopak)
Figula Öreghegyi Olaszrizling 2013 (Balatonszőlős)
Sabar Olaszrizling „Mórocz” 2013 (Badacsony)
Szászi Pince Badacsonyi Olaszrizling „Liliomfi” 2013 (Badacsony)
Villa Tolnay Welschriesling 2012 (Badacsony)
Szatmári Pincészet Olaszrizling 2011 (Szigliget)
Jásdi Siralomvágó Olaszrizling 2011 (Csopak)
Villa Tolnay Olaszrizling „Panoráma” 2008 (Szigliget)
Ráadás: Fekete Béla Olaszrizling 2005 (Somló hegy)

Az Ecoport magazin további cikkeit elolvashatja az ecoportmagazin.hu oldalon.

Tóth Loon ǀ Fotó: Babják Tamás

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.