Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Aradi Tizenháromra emlékeztek az egyetemen

2015. október 6. 22:35
A 2009-ben felavatott Aradi vértanúk és a szabadságharc mártírjainak emlékkövénél zajlott az ünnepi megemlékezés.

Tóth László citerajátékát követően Felföldi Gábor közművelődési titkár köszöntötte a megjelenteket, az ünnepséghez pedig Juhász Gyula „Vértanúink” című verséből kölcsönzött gondolatokat. Ezután Gelencsér András, rektor ünnepi beszéde hangzott el, melyben elmondta, október hatodika a magyar nemzet gyásznapja. Az 1848-1849-es szabadságharcban fontos szerepet vállaló tizenhárom magyar honvédtiszt és Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnök vértanúhalála előtt tisztelgünk ezen a napon.

1948. március 15-én a magyar nemzet rabláncait levetve diadalmaskodni tudott elnyomói felett, másfél év múlva, 1849. október 6.-án pedig gyászba borult. Ez a másfél év Magyarország történelmében sorsfordítónak bizonyult.

A halálra ítéltek közül csupán négyen vallották magukat magyarnak, a többiek szerb, horvát és más etnikumhoz tartoztak. A tény, hogy mégis a magyar nemzet mártírjaivá váltak bizonyítja azt a sokszínűséget, amely a nemzetünket jelenti.

A nemzet fogalma nem merül ki abban, hogy valaki egy népcsoporthoz tartozik. A nemzet ott kezdődik, hogy a társadalom tagjai közös eszmékért és célokért élnek, harcolnak s hazájukért akár életüket is készek áldozni.

A mai emberekben felmerülhet a kérdés, hogy mi az a tanulság, amelyet az ő példájukból meríthetünk. Erre a válasz elsősorban a nemzeti identitás. A hazához való hűség az ország fennmaradását és fejlődését szolgálja s ilyen értelemben véve a mártírok halála nem volt hiábavaló. A rektor Palágyi Lajos „Az aradi vértanúk” című költeményével zárta gondolatait.

A megemlékezés Tóth László dalával fejeződött be, ezalatt az egyetemi vezetés nevében az egyetem rektora és kancellárja, majd a Hallgatói Önkormányzat képviselői helyeztek el koszorút az emlékműnél.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.