Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pro Meritis díjat kapott Borián Beatrix

2015. október 5. 17:08
A Március 15. úti könyvtár dolgozója az intézmény fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából nyílt kiállításon vehette át az elismerést hétfő délután.

A Pro Meritis díjjal azon személyeket tüntetik ki, akik tevékenységükkel Veszprém anyagi, szellemi és művészeti életét gazdagítják.

Borián Beatrix olyan családban nőtt fel, ahol fontos érték a kultúra, a mások segítése, a közösségért való tenni akarás, a lakóhely szeretete. Ez a szellemiség jellemzi mindennapi munkáját. 1983-ban szerzett történelem-könyvtár szakos diplomát, ismereteit azonban kitartó tanulással azóta is folyamatosan bővíti. 1988 óta dolgozik a Március 15. úti könyvtárban. Munkáját igényes szakmaisággal, szeretettel, szorgalommal végzi. A könyvtár állományát a könyvtárlátogatók és az olvasók igényeit is maximálisan figyelembe véve alakítja. Fokozottan figyel arra, hogy a Veszprémről szóló dokumentumok beszerzésre kerüljenek.

A díjat Porga Gyula polgármester adta átA díjat Porga Gyula polgármester adta át

Több ezer gyermekkel ismertette már meg Veszprém történetét rendhagyó órákkal, helyismereti táborok szervezésével és olvasópályázatok segítségével. Számos kiállítást és előadást is szervezett a témával kapcsolatban. Műveltsége, tájékozottsága révén igyekszik a színvonalas irodalmi művekre irányítani a látogatók figyelmét. Munkája során arra törekszik, hogy a könyvtárlátogatók minden esetben elégedetten távozzanak. Segítőkész. Nagy szerepe van a könyvtár otthonos, baráti légkörének kialakításában, fenntartásában. Itt nem csak „könyvbe zárt izgalmas történetek várják a látogatókat, hanem önfeledt játékok, meghitt beszélgetések”. Borián Beatrix szerényen, csendben végzi munkáját, amit hivatásnak tekint - hangzott el laudációjában.

A könyvtár 30 éves történetéről nyílt kiállítást a körzet önkormányzati képviselője, dr. Strenner Zoltán nyitotta meg, aki beszédében a könyvtár közösségformáló szerepéről beszélt. A város identitását nem csak egy vár, vagy az Érseki Palota határozza meg, hanem az olyan pontok, mint a könyvtár, ahol az egyik legnagyobb ajándék az együtt eltöltött idő - mondta.

Az eseményen a könyvtár jelenlegi és volt dolgozói, versfelolvasással emlékeztek meg az intézmény történetéről, melynek most nyílt kiállítása október 26-ig tekinthető meg.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.