Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A családban szerethetik meg az olvasást a gyerekek

2015. szeptember 30. 12:46 // Forrás: mti
A családban alakul ki, hogy milyen szókincset használ egy gyerek és megszereti-e az olvasást - mondta Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke.

Nagy Attila, akit a magyar népmese napjával kapcsolatban kérdeztek, elmondta: amikor többen többféleképpen - könyvtárosok, pedagógusok, nyelvészek és persze gyakorló szülők, nagyszülők - újra és újra vizsgálták a társadalom olvasástudását, mindig eljutottak a gyökerekhez, a családhoz.

"Az olvasó családban lesz olvasóvá a gyerek" - tette hozzá, kiemelve: a gyerekek nem az első osztály első hetében találkoznak az olvasás feladatával, hanem

a családon belül több generáció építkezésének eredménye, hogy milyen szófordulatokat, milyen típusú mondatokat, milyen gazdag szókincset használnak.

Nagy Attila ezzel kapcsolatban hozzáfűzte: a mesékben olyan szófordulatok vannak, amelyek egyrészt gyönyörű képek, és érthetővé tesznek egy gondolatot, másrészt erkölcsi iránymutatást tartalmaznak. Mint mondta, nagyon remélik, hogy újra divatba jött a meseolvasás.

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünneplik immár 11. alkalommal a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Magyarországon és a határon túl egyaránt több előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva. Ebben az évben hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszín kapcsolódik több mint száz programmal az emléknaphoz.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.