Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felszámolják az illegális hulladéklerakókat

2009. március 3. 12:39
A környezetet károsító hulladékok lerakásáért akár börtönbüntetésre is lehet számítani, ám ennél fontosabb a megelőzés.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a 2008. évre pályázatot írt ki az önkormányzatok, társadalmi szervezetek számára az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladataira. Veszprém is sikerrel pályázott – közölte keddi sajtótájékoztatóján Czaun János alpolgármester és dr. Bense László Erik környezetvédelmi tanácsnok.

Igazodva a XXI. század kihívásaihoz, ezúttal a „légiekkel” vette fel a kapcsolatot a város vezetése. Szerződést kötöttek az Apolló Repülő Klubbal (és több civil egyesülettel).
Az apollósok már 2007-ben elkészítettek egy mindenre kiterjedő dokumentációt, amelyet a pályázat elkészítéséhez fel tudott használni az önkormányzat. Az önrész biztosításáról (egymillió Ft.) éppen egy éve döntött a képviselő-testület. Az elnyert összeg 4,8 millió Ft., amihez egyéb források is hozzájárultak, így 6,04 millió forintból lehet gazdálkodni 14 illegális lerakó felszámolásánál. Nem kis mennyiségű hulladékról (850 köbméter!) van szó, amit fel is kell szedni, el is kell szállítani, megfelelő módon ártalmatlanítani is kell stb. A munkálatokkal egy vállalkozót bíztak meg, aki már a napokban elkezdi a munkálatokat, s várhatóan május végére be is fejezi.

A költségvetés a környezetvédelmi feladatokra nyolcmillió forintot biztosít – mondta Bense László Erik –, s bár szerény a keret, jó pályázatokkal lehet még pénzhez jutni. A képviselő hangsúlyozta, hogy jelentősen javítani kell az emberek gondolkodásmódján: ezt pedig már óvodáskorban el kell kezdeni. Erre voltak is szép példák az elmúlt években egy-egy vetélkedő formájában. Megerősítette, hogy veszélyes hulladék elhelyezése esetén akár börtönbüntetést is kaphat a magáról megfeledkezett állampolgár. Ehhez azonban szükség van a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet összehangolt munkájára. Sajnálatos, hogy nagyon ritkán lehet tetten érni a környezetszennyezőket, s a jogalkalmazást is rendbe kellene tenni.

Az Aplolló Repülő Klub nevében Kaposvári József elemezte részletesen az elmúlt időszak eredményeit. Elmondta, hogy 50 településre terjedt ki vizsgálatuk. 175 négyzetkilométernyi területet „fésültek át” levegőből, a földön 126 négyzetkilométert jártak be, 1472 fotót készítettek, s 185 illegális lerakót azonosítottak be. Munkájuk során a legkorszerűbb technikát vetették be. Különös figyelmet fordítottak a vízbázis védelmére. Munkájuk kiterjedt arra is, hogy megállapítsák, milyen fajta hulladékot, s milyen mennyiségben helyeztek el az adott területen. Kiemelkedő tevékenységet végeztek azzal, hogy a területek mindegyikét (műholdas technológiával) térképre vitték. Ezen az is megállapítható, kinek a „birtokán” lelhető a hulladék. Mindehhez két sárkányrepülő, 4-5 elhivatott „pilóta”, a már említett műszaki háttér kellett.
Kiegészítő információként elhangzott, hogy a közüzemi zrt. egy köbméterig ingyen vállalja a hulladékok elhelyezését. Sőt: bizonyos hulladékfajtákért házhoz is megy (szintén ingyen!), s az évi két lomtalanításnál elviszi a kihelyezett lakossági lim-lomot. Tapasztalatuk szerint kevésbé élnek ennek lehetőségével a veszprémiek, noha fáradságba sem kerül, s pénzbe sem (míg az erdőszélre kiautózni, vállalni a lebukás veszélyét stb. már rizikósabb).

A fórumon résztvevők mindegyike hangsúlyozta, hogy csak a megfelelő tudatformálással lehet előbbre jutni. Gyakorlatilag a 24. órában vagyunk – mondta Czaun János –, mert Veszprémet hamarosan szemétgyűrű veszi körül az útgyűrű mentén (de egyéb helyeken is).

Galéria
Felszámolják az illegális hulladéklerakókat
Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.