Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Támogatás a Gyermekétkeztetési Alapítványtól

2009. március 2. 13:06
10 millió forint a Közösen Programban!

A Raiffeisen Bank és a Gyermekétkeztetési Alapítvány tavaly októberében indított programjának lényege, hogy minden  Okos Kártyával történt fizetés után 5 forintot a rászoruló gyermekotthonok számára különítettek el. Az összeget arányosan osztották el 11 kiemelt otthon között, az alapján, hány gyermeket foglalkoztatnak.  A Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő és Értelmileg Akadályozott Gyermekek Otthona ebből a pénzből kapott körülbelül  másfél millió forint értékű élelmiszer támogatást. Az átadáson részt vettek a pénzintézet munkatársai, Czaun János alpolgármester, Berta Klára az alapítvány képviselője és Szekeres Adrienn művésznő is. Ezt követően a fogyatékos gyermekek adtak elő egy rövid zenei összeállítást a kedvenceikből. A megható pillanatok közben az énekesnő érdeklődve figyelte, milyen módszerrel tanítják a sérült gyermekeket az együtt zenélés örömére. Az esemény után a Szekeres Adrienn végiglátogatta az otthon lakóit miközben mindenki kapott egy szép mosojt vagy pár kedves szót.

Galéria
Támogatás a Gyermekétkeztetési Alapítványtól
Tiger Szabolcs
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.