Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élesen bírálta az ellenzéket Gyurcsány

2009. február 27. 9:03 // Forrás: MTI
"Politikai szélhámosokról" beszélt a kormányfő Miskolcon egy csütörtöki fórumon, hangsúlyozva: ezek Magyarországot becsapják, gyáva és számító módon.

A kormányfő nevet, neveket ugyanakkor nem említett. Amennyiben a 2006-ban kezdődött reformoknak nem megy dühödten neki az ellenzék, és nem szervezi meg a reformokkal való szembenállást, abban az esetben előrébb lennénk, tartanánk - mondta Gyurcsány Ferenc mintegy félezer ember előtt, akik többször is megtapsolták szavait. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "ma nagyon hiányoznak azok a reformok, amelyeket nem tudtunk teljes egészében megcsinálni azért, mert valakik végig azt akarták elhitetni Magyarországgal, hogy itt nem kellenek változások".

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon azóta zaklatottabb a közélet, hogy 2002-ben a Fidesz elvesztette a választást, amibe nem képes belenyugodni, és ezzel gyöngíti a közbiztonságot. Egy osztrák lap cikkére hivatkozva a miniszterelnök közölte: nem lehet büntetlenül azt mondani Magyarország egyik politikai vezetőjének sem, hogy "bármit meg lehet csinálni, hogy bármilyen eszközt lehet használni, hogy lehet akár kimenni az utcára, és ott szembe fordulni a renddel, a törvénnyel, csak azért mert ez politikai érdekében áll". 

Az 1933-as nagyválság kutyafüle volt ahhoz képest, amivel most szembenézünk - mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt mondta: ennek a válságnak jelenleg csak "ízlelgetjük a hatását", és bár túl vagyunk az első sokkon, a "végét még nem látjuk". Ezt a válságot nem Magyarország csinálta - szögezte le Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a mostani válság mögött nem Magyarország van, "ezt a válságot kaptuk, importáljuk, ez külföldről jön, mint az influenza".

Gyurcsány Ferenc a fórumon azt mondta: rossz véleménye van azokról a vállalatvezetőkről, akik nem az alkalmazottaikkal közösen keresik a kiutat a bajból. A cég a héten jelentette be, hogy a termelés leáll és megválnak 878 dolgozójuktól. Kész helyzet elé állított a cég tulajdonosa mindenkit, "900 munkahelyet nem lehet leakasztani a szögről" - mondta a miniszterelnök.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.