Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ajándék lónak…

2009. február 26. 10:02
A városban található az ékszer- és ajándéküzletek forgalma mennyiben változott meg a gazdasági visszaesés következtében?

A megkérdezett boltok mindegyikében elmondták: egyértelműen csökkent a vásárlók száma az elmúlt évhez képest, bár ennek okát nem feltétlenül a gazdasági válság az oka.

Az egyik belvárosi ékszerbolt eladója elmondta, náluk a karácsony utáni két hónap forgalma általában alacsonyabb az év többi részéhez képest, tehát az, hogy mennyire érinti őket a recesszió, majd a közeljövőben fog kiderülni. A hölgy hozzátette, az arany ékszerek iránt - amelyek ára egyébként jelentősen emelkedett - az akciók ellenére sem nő az érdeklődés, a vásárlók inkább az olcsóbb, ezüst kiegészítőket választják.

- Kevesebben térnek be hozzánk, és ők is inkább csak nézelődnek- mondta el az egyik veszprémi ajándékbolt eladója, és hozzátette: annak ellenére, hogy a bérleti díjuk magasabb lett, ők nem emelték az áraikat, sőt egy másik üzletükben még csökkentették is őket. A hölgy kiemelte, az emberek már nem a nagyobb és drágább dolgokat keresik, mint eddig. A legfelkapottabb termékek jelenleg a különböző illatú és formájú gyertyák, mécsesek.

A másik megkérdezett ajándéküzletben is hasonló tapasztalatokról számolt be az ott dolgozó hölgy. Elmondta, hogy az elmúlt évhez képest jelentősen visszaesett a forgalmuk, és egyértelműen látszik, hogy kevesebbet költenek az emberek és jobban meggondolják, hogy mire. Náluk is az apróbb tárgyak iránt mutatkozik nagyobb érdeklődés főként a kulcs- és tolltartókat keresik.


Korábbi cikkeinkben a szépségszalonok helyzetének jártunk utána, foglalkoztunk a gyógyszertárak, a számítástechnikai boltok, a ruhaboltok, a büfék és sörözők forgalmával, a piaci helyzettel, a veszprémiek utazási kedvével, étkezési szokásaival és a környékbeli autókereskedések tapasztalatairól  is érdeklődtünk.

Hamar Adrienn
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.