Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyáresték a szabadban

2015. július 28. 12:06
Koncertekkel, színes gyermek programokkal és népzenei műsorokkal várja az érdeklődőket a nyár utolsó hónapjában a Városi Művelődési Központ.

Neveda Amália, a Városi Művelődési Központ igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy májusban az intézmény visszaköltözött a Táborállás parkba, ezáltal egy új fejezet nyílik a működésében. A nyár hátralevő részében igyekeznek minél színesebb programokat szervezni a környező lakótelepeken és a városban élők számára.

Július 29-én, szerdán este indul a már megszokott Világjava estek az Óváros téren című programsorozat, melynek célja, hogy különböző nemzetek zenéit mutassa be az érdeklődőknek. A három napos rendezvényen a magyar-moldvai népzenét játszó Zombori, a balkáni muzsikát rézfúvósokon megszólaltató Guca Partyzans Brass Band és a magyar népzenét és klemzmert ötvöző Cabaret Medrano lép majd színpadra.

Neveda AmáliaNeveda Amália

Idén is lesz Veszprémi Vigasságok. Augusztus 2-án, vasárnap egész napos népi-és iparművészeti kirakodóvásár, családi és művészeti programok várják majd az Óváros térre látogatókat.

Augusztus 12-én három napra a Dubniczay-palota udvarára költözik a Városi Művelődési Központ. A Zenélő Udvar programsorozat keretein belül színpadra lép majd dr. Naményi Miklós énekes, Dávid Roland és zenekara, valamint a látogatók meghallgathatják Für Anikó Kitalált világ című önálló estjét.

Cirkalom TáncegyüttesCirkalom Táncegyüttes

A tavalyi évben útjára induló Nemzetközi Folklórestek rendezvény idén augusztus 21-22 között várja a népzene és néptánc iránt érdeklődőket az Óváros térre. Pénteken a színpadra lép majd a Topolyából érkező Cirkalom Táncszínház, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A szombati napon pedig a lengyel Folk Song Dance Essemble of Warsaw School of Economics, a taiwan-i Winning Dance Troupe és a chile-i Ballet Folklorico Tupa Marka műsora várja az érdeklődőket.

Idén is lesz nyárbúcsúsztató mini fesztivál a Táborállás parkban. Az Augusztus 27-29 között megrendezendő eseményen zenei koncertek, stand up comedy műsor, táncház és gyermekprogramok várják majd a látogatókat.

Augsuztus 30-án pedig a Veszprémvölgyben búcsúzik a nyártól a Városi Művelődési Központ. Fellép majd a 100 Folk Celsius és Sub Bass Monster. A programok mellett a gyermekeket légvár, lufi, fagylalat és egyéb foinomságok várják.

Csepely Máté
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.