Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legyél te is római!

2015. június 15. 14:32
Idén is várja a gyerekeket a tavaly nagy sikerrel megrendezett napközis tábor Balácán.

A Nemesvámos közelében található Villa Romana Balaca területén ókori római mesterségekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők a tábor ideje alatt, így a mozaikkészítő, a fazekas, a kovács, a sírkőkészítő és a pék munkájába is belekóstolhatnak, emellett pedig biciklitúra is vár a gyerekekre – a foglalkozásokat múzeumpedagógusok mellett a mesterségek igazi szakemberei tartják.

Fotó:balaca.huFotó:balaca.hu

Király András múzeumpedagógus kérdésünkre elmondta: a tábort tavaly meglepően nagy érdeklődés övezte, ezért is döntöttek úgy, hogy ezúttal két turnust hirdetnek meg. A résztvevő gyerekek szórakoztató programokon vehetnek részt, mindeközben azonban sokat megtanulhatnak a történelemről, az ókorról és a kézműves mesterségekről is. Az idő nagy részét a friss levegőn töltik majd, a változatos elfoglaltságok között a sport és a túrázás is fontos szerepet kap majd, mindennek az ókori környezet ad egyedi díszletet.

A tábor költsége 19 500 forint, amely tartalmazza a meleg ebédet, a foglalkozások eszköz- és alapanyagát. A napközis tábor résztvevőit reggelente nyolc órakor busz viszi ki Balácára, és az hozza vissza is őket délután négyre. A 9-14 éves korosztálynak szánt táborba két időszakra, július 6-10 vagy 13-17 közötti napokra lehet jelentkezni Király Andrásnál a 06-20-548-40-31 telefonszámon vagy a kiraly@ldm.hu mailcímen a helyek erejéig. Siessenek, az első turnusra már csak kevés szabad hely maradt!

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.