Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pénteken kezdődik a Tihanyi Levendulafesztivál

2015. június 14. 10:42 // Forrás: mti
Péntektől vasárnapig tart a Tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig látogathatók.

Tósoki Imre tihanyi polgármester elmondta, hogy a levendula sokszínű bemutatásán túl a népi játékokat, a hagyományőrzést "nagyanyáink konyhai fortélyait" kívánja népszerűsíteni és megismertetni a látogatókkal a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében a Belső-tó partján rendezett fesztivál.

A programok közül kiemelkedik a levendula jegyében tartott szombati kézműves játszóház, a régi időket megidéző kukoricamorzsolgató és gabonaszemezgető – fűzte hozzá. Üde színfoltja a rendezvénynek az Öreg levendulásban tett túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek vezetésével vagy Tóth László vasárnapi műsora, melynek keretében a magyar népi hangszerekkel lehet ismerkedni – emelte ki Tósoki Imre, hozzátéve, hogy a fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni.

Szombaton este a Swing-swing együttes szórakoztatja a közönséget, a Portéka Színpad vásári komédiáját pedig vasárnap délelőtt láthatják az érdeklődők, a kézműves termékek kedvelői a kirakodóvásár kínálatából válogathatnak – foglalta össze a település vezetője. A fesztivál kínálatát kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendula lepárlásának folyamatával és részt vehetnek a ”szedd magad” akcióban is egészen július elejéig – húzta alá Tósoki Imre. A polgármester jelezte, hogy az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg, amelynek kialakításán egy helyi vállalkozással karöltve dolgoznak.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.