Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Külügyi Börze a Pannon Egyetemen

2009. február 18. 13:59
Idén is megrendezték a már hagyományossá vált Külügyi Börzét a Pannon Egyetem B épületének Aulájában.
A 4. Külügyi Börze célja, hogy minél több külföldi ösztöndíjat,  tanulási, és munkalehetőséget biztosító szervezetet, illetve céget ismerhessenek meg az érdeklődők. A standokon 20 hazai, és nemzetközi  szervezet mutatkozott be, amelyek segítségével el lehet jutni Európa különböző országaiba, vagy akár Ausztráliába, vagy az Egyesült Államokba. A kiállítók között vannak külföldi álláslehetőséget biztosító cégek, önkéntes munkákat közvetítő egyesületek, ösztöndíjszervezetek, nagykövetség és olyan cégek, amelyek a kiutazás hátterét biztosítják.
A résztvevőket dr. Mihalovics Árpád  köszöntötte,  majd Márai Sándor A kassai polgárok című művéből olvasott fel egy részletet. Beszédében kihangsúlyozta, nem helyes, hogy azok  a diákok közül, akik értékes külföldi diplomát szereznek, sokan nem térnek vissza Magyarországra. Végül megköszönte a szervezőknek a rendezvény létrehozását.

Ódor Eszter
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.