Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könyv-Bor-Jazz fesztivál kezdődik kedden Balatonfüreden

2015. június 1. 15:32 // Forrás: mti
Az irodalom, a bor és a zene jegyében rendeznek fesztivált keddtől Balatonfüreden. A 86. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó program díszvendége Lator László Kossuth-díjas költő lesz.

Cserép László, a város kulturális osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnapig tartó Könyv-Bor-Jazz fesztivál során az érdeklődők könyvbemutatókon találkozhatnak a szerzőkkel, dzsesszkoncertek szólnak majd több színpadon és borkóstolók lesznek a lezárt Blaha utca vendéglátó helyein. A város ezzel a programsorozattal csatlakozik a könyvhéthez.

Számos programmal a fiatalokat akarják megszólítani: lesz rendhagyó irodalomóra Kollár Árpáddal, a Fiatal Írók Szövetségének elnökével, a Harry Potter-könyvekhez kapcsolódó drámapedagógiai foglalkozás, valamint közönségtalálkozó Adamik Zsolttal, a Bibedombi szörnyhatározó és az Ördögbőr grófja című könyvek szerzőjével. Vörös Niki dzsesszénekesnő Bóbita muzsika című előadásával, a Zsebsün együttes interaktív gyerekműsorral vendégszerepel, Jordán Tamás közös versmondásra hívja a fiatalokat a Balaton-partra és Orbán János Dénes Salvatore Quasimodo-díjas költő is diákokkal beszélget majd a költészetről. A legkisebbeket a Vaszary alkotóműhelybe várják, ahol Hallgasd a mesét és rajzold a képet címmel rendeznek programot.

Az irodalmi kávéházak hangulatát idézi majd meg Zeke Gyula és Czinki Ferenc író Bergmann Ernő, Balatonfüred emblematikus cukrászának társaságában, Borbás Marcsival pedig A sűrűje című könyve kapcsán Vinkó József író beszélget gasztronómiáról, irodalomról. Bereményi Géza Kossuth-díjas író-rendezővel Tóbiás Krisztián, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője beszélget, és eljön az MKB Veszprém kézilabdázója, Fazekas Nándor is - tette hozzá Cserép László.

A városi könyvtárban a Lázár Ervin-könyvek illusztrációiból készült vándorkiállítást Lázár Zsófia, a 2006-ban elhunyt író lánya nyitja meg. A Kisfaludy Galériában Nők, nők, férfiak címmel Grecsó Krisztián dalszerző és Kollár-Klemencz László író tart majd zenés irodalmi estet.

A forgalom elől lezárt Blaha utca borutcává változik, ahol helyi borokkal és ételekkel várják az irodalomkedvelőket, esténként pedig koncertek is lesznek, fellép a Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra, a Vörös Niki Quartet és az Orlando’s Trio is – fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.