Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszakapott örökségünk

2015. május 18. 15:41
Újra megnyitották a másfél éve leégett Bakonyi Házat.

Dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója elmondta: a múzeumok világnapját nem is lehetne méltóbban megünnepelni, mint a kiállítóhely újranyitásával. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a tűzeset után hozzájárultak ahhoz, hogy az éppen nyolcvan éve átadott épület újra életre keljen. A károk elhárításán is túlmutat az elvégzett munka: a falak fűtésével lehetővé tették, hogy a korábban megszokottól eltérően a jövőben a bemutatóhely télen is látogatható legyen.

Perémi ÁgotaPerémi Ágota

A fejlesztés második üteme – a pályázat május végére várható elbírálásának függvényében – a kiállítóhely korszerűsítését célozza meg. A jelenleg üresen álló hátsó szoba ismét kiállítótérré válik: az „Időtlen idők” címmel tervezett kiállítás és a hozzá kapcsolódó terminál a helyi paraszti, kisnemesi és kézműves kultúra egyfajta böngészhető enciklopédiáját kínálja majd az érdeklődő közönségnek. Ugyanitt tekinthető meg a Bakonyi Ház 1:20 léptékű makettje is, amely a megújuló múzeumpedagógiai kínálatra hívja fel a figyelmet.

A múzeumpedagógiai funkció ugyanis az épület legfontosabb szerepe, a veszprémi és környékbeli óvodák és iskolák növendékei közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek, hogyan életek elődeink. Az épület ilyen kihasználtságát mutatja az is, hogy fél órával a megnyitó után már meg is érkezett az első diákcsoport egy kihelyezett tanórára.

Ők a közeljövőben a ház körül is sok újdonságot tanulhatnak majd, a tervezett fejlesztés fontos eleme lesz ugyanis a Bakonyi Ház környezetének megújítása. A kibővített kertben etnobotanikai bemutatóhely készül, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt, de a hagyományos paraszti kertkultúrára vonatkozó ismeretek hasznos tárháza is lesz. A népszerű programnak számító, de műtárgyvédelmi szempontok miatt eddig csak korlátozottan kínált langalló- és kenyérsütés pedig a Bakonyi Ház konyhájából a szabadba költözik. Sikeres pályázat esetén az új mobil szabadtéri kemencében már idén augusztus 20-án „új kenyér” sülhet.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester szerint az, hogy az épület két pusztító tüzet is átvészelt az elmúlt évtizedben mutatja, hogy mennyire fontos a Bakonyi Ház a veszprémieknek, hiszen általa megismerhetjük, hogyan éltek nagyszüleink. Vigyázzunk az épületre, ez mindannyiunk felelőssége és kötelessége – fogalmazott a politikus.

20132013

20152015

A Bakonyi Ház tetőszerkezete 2013. november 31-én éjszaka gyulladt meg – a feltételezések szerint gyújtogatás miatt. A tűzoltók hajnalra eloltották a tüzet, az épület azonban életveszélyessé vált. A benne őrzött kiállítási tárgyakat nagyrészt sikerült kimenteni, személyi sérülés nem történt. A helyreállítást vis maior támogatással valósították meg.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.