Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Divat a világháború alatt

2015. május 12. 18:10
Az első világháború divattörténetével ismerkedhettek meg az érdeklődők kedden délután a Laczkó Dezső Múzeumban.

„Az első világháború hatásai a hátországban: divattörténet, alternatívák, csalánháború“ címmel tartott előadást a Lackó Dezső Múzeum által az első világháború 100 éves évfordulójára szervezett Múzeumi Szabadegyetem előadássorozata keretében Egervári Márta restaurátor.

Mi köze a divattörténetnek a háborúhoz?

A kurátor szerint a világban lezajló társadalmi és politika változások egybeesnek a divat változásával, hiszen a megváltozó társadalmi igényeknek köszönhetően alakult az emberek ízlése, és ezáltal az öltözködése is.

A mai öltözködési kultúra, ünnepi és hétköznapi viselet kialakulásának folyamatában mind a férfi, mind a női viseletet tekintve voltak mérföldkövek. Míg az európai férfidivatban a legdrasztikusabb változásokat a nagy francia forradalom idejére és a 19. század elejére tehetjük, addig a női viseletben majd száz évvel később, a 19–20. század fordulóján zajlott le ez a folyamat.

Egervári MártaEgervári Márta

A nőmozgalmakkal párhuzamosan már a századforduló előtt elindult a női viselet megreformálására való erős törekvés. A női egyenjogúság szimbólumaként férfi ruhadarabokat, szabásvonalakat csempésztek a női divatba. Felmerült a – férfiakéhoz hasonlóan – háromféle öltözet bevezetése, melynek részét képezte legnagyobb újításként a reformruha, amely alatt semmilyen fűzőt, testkötőt nem viseltek. A fűző helyett sportolást javasoltak az alakformálásra.

Az első világháború idejére a szoknyák egyre szűkülnek, kevesebb a szalag és a fodor, megszűnik a turnűr, a fűző, helyette különféle „egyenestartó”, melltartó, haskötő és egyéb fűzőpótló, szabadalmaztatott találmányok kerülnek forgalomba. Egyre inkább a szecesszió kerül előtérbe, félreteszik a legyezőt, helyette összecsukható napernyővel indulnak sétára.

Korabeli viselet az 1910-es évekből.Korabeli viselet az 1910-es évekből.

Egervári Márta az előadás során beszélt arról is, hogy a veszprémi polgárok lehetőségeikhez mérten igyekeztek követni a divatot. A Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében található ebből az időszakból egy millecentenáriumi viseletegyüttes, valamint több, a polgári és a paraszti kultúrában használt ruházat is.

Érdekességként hozzátette, hogy az első világháborús egyenruhák, főleg az ingek anyaga jelenleg vizsgálat alatt áll, hiszen a közelmúltban napvilágot látott egy feltételezés, miszerint ezek a viseletek csalánból készültek. A katonai egyenruhák elkészítéséhez rengeteg szövetre volt szükség, aminek kitermelése nehézséget okozott Németországnak. A probléma megoldásaként a németek elkezdtek a csalán termesztésével kísérletezni. Eleinte sikerrel jártak, azonban a termesztés gazdaságosságát csak pár évig tudták fentartani. Ez a kevés idő viszont elég volt ahhoz, hogy az egyenruhaingek közel 80 százalékát csalánból készítsék el.

Az előadás vázát elsősorban a korabeli újságok hirdetései adták. A kurátor szerint ezek a sajtótermékek adják a kor legőszintébb divatbeszámolóját.

A Múzeumi Szabadegyetem következő előadását „A világháború az irodalomban“ címmel rendezik meg a Laczkó Dezső Múzeumban június 9-én. Az előadó Pilipkó Erzsébet irodalomtörténész.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.