Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Asszonyok vallottak a Gizella Napokon

2015. május 8. 9:07
„Asszonyok vallomásai az utókornak“ címmel tartotta meg jubileumi rendezvényét a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület a Gizella Napok összművészeti fesztivál keretein belül a történelmi városnegyedben.

Az előadás során egyéni sorstörténeteket hallhattak az érdeklődők, illetve a történelmet veszprémi nők írásain, elbeszélésein keresztül.

A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület 1995. tavaszán alakult, önálló jogi személyiséggel rendelkező, pártoktól, közigazgatási szervezetektől független, a tagok által jóváhagyott alapszabályzat szerint működő közhasznú nőszervezet, mely fő céljaiként tartja számon a nők részvételét a közéletben, találkozók, kiadványok, előadások szervezését, hogy a nők nagyobb számban és hatékonysággal vehessenek részt a döntéshozó szervek munkájában, továbbá az érdekvédelmi és szociális tevékenységeket.

Az ezredforduló alkalmából az egyesület egy pályázatot írt ki, melyben arra buzdítottak minden magyar nőt, hogy írják meg saját történetüket. A pályázat kiírói megelégelték, hogy a történelemben csupán „hős férfiak fantasztikus hőstetteire” találunk példát, így arra gondoltak, a nők is szobrot érdemelnek, a különbség csupán annyi, hogy nem kőből, sokkal inkább írásból. Az első pályázatra több, mint 200 fogalmazás érkezett be. Ezeket a mai napig egy millenniumi emlékládában őrzik, amely 15 éve folyamatosan bővül.

Az írásokból egy önálló kötetet is kiadtak, mely a „Mi visszük át…” címet kapta utalva Nagy László „Ki viszi át a szerelmet” című költeményére. A mű 220 rövidebb-hosszabb fogalmazást tartalmaz. A pályázat egyfajta segítségül is szolgál, hiszen az írás sok esetben terápia, önmegismerés, önmagam és a világ értelmezése, rendkívül sok elfojtott érzelem és emlékkép felszabadulhat, amelyeket így könnyebb feldolgozni és elengedni. E hézagpótló művekben megfigyelhető, hogy a férj és a gyerekek szinte csak mellékszereplői a történeteknek, ami ellensúlyozza, hogy a történelmet túlnyomórészt a férfiak irányítják.

Az emlékládában, amely a pályázatokat tartalmazza, maga a valóság lakik. Maguk a szerzők élnek e sorok között és mindegy lány, nő, anya. Az egyesület jövőbeli célkitűzései közt szerepel a láda teljes tartalmának digitalizálása, hogy még szélesebb körben elérhetővé váljanak az írások.

Szabó Virág

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.