Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minőségi turizmust szeretne Tihany / – igényes környezetet a révnél is –

2009. február 16. 9:19
Tósoki Imre, Tihany polgármestere jelentős fejlesztéseket tervez, amelyektől azt reméli, hogy nemcsak nyáron, hanem télen is vonzóvá válik a település a turistáknak.

Tavaly készült el az a tanulmányterv, mely a falu újjáépíthető, átalakítható területeit tartalmazza. Ebben többek között szerepel a kerékpárút-hálózat bővítése. Ezáltal a kétkerekűvel közlekedők a 71-es számú főútról elérhetnének a hajóállomásig, egy másik út pedig az újságíró üdülőtől a révig vezetne. Az előbbi terve már elkészült, jelenleg engedélyeztetése zajlik. A hajókikötő átalakítása egyébként is sarkalatos pontja Tihany fejlesztésének, hiszen a 60-70-es években épült bazársor nem túl esztétikus, ráadásul a környéken 35-40 éve nem történt jelentős átalakítás.

A falu első embere ezért szeretne egy olyan egységes fogadóteret kialakítani, amely szebbé, igényesebbé teheti a statisztikai adatok szerint is az egyik legnagyobb személy- és autóforgalmat lebonyolító révkikötőt. A közelben tervezik továbbá egy kisebb hotel építését, valamint a jelenlegi romosabb épületek átalakítását.

A másik nagyobb beruházás a „Tihanyi legenda projekt” keretében fog megvalósulni, amely egy három ütemben lezajló folyamat része, és többek között egy új főtér építését is magába foglalja. Az ezekhez szükséges első lépéseket már megtette az önkormányzat, megvásárolták ugyanis a posta hátulsó épületszárnyát. Ha végeznek a munkálatokkal, egy közel 3000 m2-es új központot kaphat a település. Tósoki Imre szerint a terület akár különböző rendezvények helyszíne is lehet a jövőben

Tervezik még Tihany a turisták által gyakran látogatott utcáinak díszburkolattal való lefedését, illetve a légkábelek földbe helyezését.

Párhuzamosan több kisebb átalakítás is zajlik a faluban, így a szabadtéri színpad felújítása, új, modernebb fény- és hangtechnikai eszközök beszerzése. Ennek teljes költsége 84 millió forint, de pályázat útján 42 millió forint támogatáshoz jutottak. Zajlik a művelődési ház akadálymentesítése, a tető cseréje, homlokzatának javítása, amely összesen 20 millió forintba kerül. Az összeg felét, azonban vissza nem térítendő támogatás formájában kapja meg a település. A polgármester hangsúlyozta ezeknek a fejlesztéseknek legkésőbb az idegenforgalmi szezon kezdetéig el kell készülniük.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül pedig a játszóterek szebbé tételére, valamint a IV. Károly Kálvária felújítására a település civilszervezeteivel partnerségben nyújtottak be januárban pályázatot, az elbírálását nyárra várják.

Tósoki Imre bízik benne, hogy a jelentős beruházások meghozzák a kívánt eredményt, és Tihanyt nemcsak nyáron látogatják majd a turisták, hanem az év többi részében is. A település első embere hozzátette: hosszabb távon minőségi turizmust szeretne létrehozni a Balaton egyik legszebb partszakaszán.

Hamar Adrienn
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.