Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új kultúrkritikai lap indult a városban

2015. április 28. 17:37
Pécs és Debrecen után Veszprémben is elindul egy kritikai-kulturális folyóirat. A „Séd” a tervek szerint negyedévente jelenik meg.

A SÉD nevű veszprémi kritikai lap megjelenését a város önkormányzata és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara támogatja. A szerkesztők között Demel Eszter, Géczi János, Gopcsa Katalin, Ladányi István, és Perlaki Claudia neveit is olvashatjuk. A lapot a Sziveri Intézet adja ki.

Porga Gyula polgármester az újságról elmondta: reményei szerint egy olyan folyóirat indul útjára, amely a város kulturális életét befolyásolhatja a jövőben. „Veszprémben már megszokhattuk, hogy nem a tömegeknek szeretnénk megfelelni, hanem a minőséget szeretnénk zászlónkra tűzni, ez tükröződik a város kulturális kínálatában is. (…) A minőséghez pedig szükség van a kritikára is”- fogalmazott.

porga gyulaporga gyula

„A város és az egyetem között létrejövő kulturális együttműködésnek hagyománya van, ilyen például a Magyar Napok rendezvénysorozat is. Az első számban közreműködnek az egyetem diákjai is, akik rangos szerzők társaságában szerepelhetnek”- mondta dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja.

dr. horváth gézadr. horváth géza

Ladányi István megjegyezte, a kritika műfaj nem csak bírálatról és dicséretről szól, hanem egy-egy alkotás megbeszéléséről is. „Az újsággal az a célunk, hogy az aktuális alkotások mellett a városban régóta velünk levő értékekre is felhívjuk a figyelmet. Így a város köztereire és szobraira is”- mondta.

ladányi istvánladányi istván

Géczi János kiemelte, hogy a lapot öten szerkesztik, ám egy-egy szám megjelenése előtt váltogatják majd egymást. „A saját alkatunk és személyiségünk így megnyilvánulhat a számban, ami szubjektív változatokat is eredményezhet.”
A tervekről elmondta: reményeik szerint az újságot szerkesztő kulturális szakemberek sikeresen dolgoznak majd együtt azokkal a hallgatókkal, akikből később akár a város kultúrájának kisajátítói is lehetnek.

Ge. Á.
Csepely Máté
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.