Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gizella napok: összművészeti szezonnyitó

2015. április 28. 11:19
Jövő héten rendezik meg a Gizella-napokat Veszprémben, az idén huszonnegyedik alkalommal.

„Veszprémet mindig pezsgő kulturális élet jellemezte, a Gizella-napok ennek eszenciáját adja” – fogalmazott Porga Gyula polgármester a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján. A programsorozattal kapcsolatban kijelentette: „általa mutatkozik meg a város kulturális sokszínűsége, hiszen az itt működő szinte összes kulturális intézmény közreműködik.”

Vannak hagyományos, évek óta visszatérő programelemek – az ünnepi szentmise, a történelmi felvonulás és a kirakodóvásár mellett a szervezők keresték az újabb lehetőségeket is; az idei év egyik különlegessége, hogy régi-új helyszínként a Színházkert is bekapcsolódik a fesztivál vérkeringésébe. Az ismeretterjesztés, tudományos előadások mellett a szórakozás is részét képezi a kínálatnak.

Ring Júlia, a Veszprém Programiroda sajtósa kifejtette: a Gizella-napok kiemelkedő fontosságú összművészeti turisztikai szezonnyitó a megyeszékhelyen, húsz helyszínen több mint hatvan programot kínál, és a felnőtt korosztály mellett a család aprajára is nagy hangsúlyt helyez. A rendezvények közül kiemelte Géczi János A Bunkerrajzoló című életrajzi könyvének május ötödikei bemutatóját, amelyen az író mellett a mű főhőse, Likó Marcell is ajánlja a kötetet. Szintén fontos rendezvény lesz a Petőfi Színház kortárstánc-fesztiválja a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A könnyűzenét kedvelők számos veszprémi zenekarral találkozhatnak a fesztivál különböző helyszínein.

A Gizella napok részletes programját ide kattintva találja meg.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.