Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kegykép érkezett Veszprémbe

2015. március 17. 17:48 // Forrás: mti
A pócsi Mária-kegykép országos körútjának állomásaként érkezett kedd délután a Szent Mihály Székeshegyházba, ahol kedden és szerdán lesz látható

A kép bemutatásával a budapesti görög katolikus kegytemplom zarándokhellyé válásának 300. évfordulóját ünnepelve indult országjáró körútra a Hajdúdorogi Egyházmegye. A tizenhat állomásból álló körút március 8-án indult Máriapócsról.

Márfi GyulaMárfi Gyula

Márfi Gyula érsek a Székesegyházban Ady Endre „A Pócsi Mária” című vers soraival köszöntötte az egybegyűlteket, majd Porga Gyula, Veszprém polgármestere mondott beszédet. „Veszprémben óriási ajándékban van részünk, amit gyakran elfelejtünk, hiszen ezeken a köveken, amin mi járunk három szent és két boldog járt előttünk. Meggyőződésem szerint Veszprém egy megszentelt hely"- fogalmazott.

Porga GyulaPorga Gyula

A világhírű ikon története 1676-ban kezdődött, a Szűz Máriát és Jézust ábrázoló képet - fogadalomból - a török rabságából szabadulása emlékére készíttette Csigri László máriapócsi bíró. A görög katolikus egyházközségnek adományozott képet később az akkor még kis pócsi fatemplomban helyezték el. Egyházi leírások szerint a hívek 1696. november 4-én liturgiavégzés közben vették észre, hogy a kegyképen Mária szeméből könnyek hullnak. Ezután I. Lipót király Bécsbe kérette a képet.

A kegyképről három másolat készült, amelyek közül az egyik visszakerült Pócsra. A leírások szerint a pócsi másolatot eddig két alkalommal, 1715-ben és 1905-ben látták könnyezni.

A kegyképA kegykép

Galéria
Veszprémbe érkezett a máriapócsi Szűz Mária-kegykép
Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.