Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakácskönyv új szemszögből

2015. február 12. 17:00
Beszélgetés keretében mutatták be a Chianti étterem szakácsairól is szóló gasztronómiai könyvet csütörtök délelőtt Veszprémben.

Nagy Séfkörút néven kezdte meg országjáró könyvbemutató-turnéját a Nagy SÉF könyv című iromány alkotói gárdája, melynek első állomása csütörtökön a helyi Chianti étterem volt.

A könyv azért mondható különlegességnek, mert eltér az eddigi szokásos szakácskönyvektől, hiszen a szakácsról is szól, nem csak a főztjükről. A Nagy Séfkönyv oldalain 25 kiváló séf – köztük Varga Roland és Ruprecht László a Chiantiból – mesél önmagáról, a sikerhez vezető útról, a hagyományokról, és a megújulásról, a csúcsgasztronómia útvesztőiről.

„Azt vettem a fejembe egy évvel ezelőtt, hogy szeretnék készíteni egy olyan könyvet, amiben a mai magyar csúcsgasztronómia legfontosabb szereplőit gyűjtöm csokorba azért, mert azt láttam, nincs olyan könyv itthon ami egy séf életét és egy-egy ételét tanulmányozná.” – kezdte a könyv bemutatását Szabó Edit, a könyv szerzője, aki korábban a TV Paprika alapító-főszerkesztője volt. Hozzáfűzte: „nem csak egy szakácskönyvről van szó, hanem portrészakácskönyvről. Egyrészt vannak benne receptek, másrészt vannak benne olyan életinterjúk is, amik feltárják, hogyan lesz egy kisgyerekből egy élete álmát megvalósító séf.”

Gyurik Gábor, Varga Roland, Szabó Edit és Vető GáborGyurik Gábor, Varga Roland, Szabó Edit és Vető Gábor

A könyvbemutatón a szerző mellett Gyurik Gábor a pannonhalmai Viator Étterem konyhafőnöke, Varga Roland a Chianti konyhafőnöke, és Vető Gábor a könyv fotósa és tervezője beszélgettek a könyv elkészüléséről, amely során szó esett többek között az ételekről és az illusztrációk elkészítéséről is.

Varga RolandVarga Roland

Ge. Á.
Cseh Zoltán
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.