Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Külföldön turnézik a Kabóca Bábszínház

2015. február 5. 12:49
Három különböző előadással indul nemzetközi turnéra a veszprémi bábszínház vasárnap.

A csütörtök reggeli sajtótájékoztatón Székely Andrea igazgató elmondta: március közepéig három különböző előadással látogatnak el Nagyváradra, Tajvanba, Olaszországba, Belgiumba és Luxemburgba.

Székely AndreaSzékely Andrea

A Holle Anyó című darabot február 9. és 10. között összesen négyszer mutatják be a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatával. Ugyanitt korábban ősszel mutatkoztak be Orpheusz című előadásukkal, melynek rendezőjével akkor a vehir is készített interjút.

Tajvanba a Kaohsiung Nemzetközi Bábfesztiválra hívták a Kabócát, ahol február 19. és 21. között összesen öt alkalommal lesz látható az Állatok farsangja című előadás.

A bábszínház márciusi utazása ígérkezik a leghosszabbnak, ugyanis március 1. és 9. között a francia és magyar nyelvű Gomboló zenés előadásukkal Olaszországban, Belgiumban és Luxemburgban is megörvendeztetik közönségüket. Bolognában, Antwerpenben, Aarschotban, Brüsszelben és Betrangeban lépnek fel.

Székely Andrea elmondta: a turné ideje alatt is lesznek Veszprémben előadások, áprilisban pedig egy új babaszínházi darab próbái kezdődnek nemzetközi alkotógárdával.

Ge. Á.
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.