Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új darabot mutat be a Kabóca Bábszínház

2015. január 31. 16:53 // Forrás: mti
A királykisasszony, akinek nem volt birodalma címmel új előadást mutat be vasárnap a Kabóca Bábszínház a veszprémi Hangvillában, ahol hétvégén interaktív kiállítással is várják a gyermekeket.

Mint Székely Andrea, a bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta, a darab különlegességét az adja, hogy egy dramaturgiai fordulatnak köszönhetően váratlanul cseppennek az előadásba a közönség soraiban ülő gyerekek. Kezdetben ráadásul nem is egy királykisasszonyt, hanem egy idősebb nőt látnak, és szépen lassan bontakozik ki a történet. 

 Székely Andrea úgy fogalmazott: az előadás fő üzenete az, hogy semmi sem elérhetetlen, minden álom megvalósulhat egyszer. "Varázslat, csodák, meglepetések várják a nézőket" - ígérte az igazgató.

A darab címszerepében Mákszem Lenke színésznő látható, akinek társa Bosco, egy kisméretű kutya. A bábszínház ugyanis a Veszprémi Állatvédő Egyesülettel és az Otthont az Állatoknak Alapítvánnyal együttműködve az állatok védelmére is fel akarja hívni a figyelmet - tette hozzá Székely Andrea. Az előadást Ursula Jones azonos című meséjéből Markó Róbert írta, Szűcs Edit tervezte, a mozgásért Fejes Kitty felel, a rendező pedig a Blattner Géza-díjas Tengely Gábor. 

Székely Andrea kitért arra is, hogy a nemzetközi Small Size Napok keretében szombaton 10-17, vasárnap pedig 10-16 óráig Fekete-Fehér címmel interaktív kiállításra is várják a családokat a Hangvillába. Szintén a Small Size Napok keretében a Napra nap című babaszínházi előadással vendégszerepel szombaton fél tízkor a Kabóca Bábszínház a budapesti Kolibri Színházban. Az előadás különlegessége, hogy itt viszik a színre hatvanadik alkalommal a darabot. A Small Size Napokat rendező Small Size Big Citizen egy európai hálózat, amely a kora gyermekkori művészeti nevelését tűzte ki célul. A szervezetnek több mint tizenöt országból közel húsz tagja van. Magyarországon a budapesti Kolibri Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház vesz részt a programban.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.