Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

150 középiskolás Petőfi-előadása Veszprém megyében

2015. január 14. 13:18 // Forrás: mti
Veszprém megyében irodalmi esttel, színházi előadással, operettel készülnek a magyar kultúra napjára. A Petőfi Színházban 150 középiskolás emlékezik a teátrum névadójára a kultúra ünnepén Kéri Kitty rendezésében.

A zene, az irodalom, a színház,- és képzőművészet is szerepel a veszprémi palettán a magyar kultúra napja jegyében – fogalmazott Perlaki Claudia, a városháza kulturális csoportvezetője. Már jövő kedden kezdetét veszi a megyeszékhelyen az ünneplés, a Hangvillában fellép Tompos Kátya, valamint a Dumaszínház tagjai. Lackfi János és Gryllus Dániel felnőtteknek szóló, zenés irodalmi műsorát hallgathatják meg az érdeklődők a megyei könyvtárban, a VMK-ban pedig a Kávészünet együttes áll színpadra.

Laczkó Dezső Múzeumban Gáspár György Ferenczy Noémi-díjas üvegművész január 22-én mutatja be legújabb alkotását, a White Hole II. címet viselő üvegszobrot – tájékoztatott Szaksz Balázs, a múzeum marketingosztályának vezetője.

A Veszprémi Petőfi Színház az elmúlt évekhez hasonlóan átengedi a színpadot a diákoknak a kultúra ünnepén, Petőfi Sándor élete és művei állnak az előadás középpontjában, melyet január 31-én tekintetnek meg a nézők – mondta Varga Róbert, a teátrum sajtóreferense, hozzátéve, hogy hét Veszprém megyei középiskola 150 diákja áll a színpadra Kéri Kitty rendezésében.

Balatonfüreden, január 22-én Haumann Péter színművész zenés irodalmi összeállítását láthatja a közönség az Anna Grand Hotel dísztermében, és ekkor adják át a Balatonfüred Város Kultúrájáért kitüntetéseket. Varró Dániel költő közönségtalálkozóján vehetnek részt az érdeklődők a Vaszary Galériában, valamint az Ágacska című színházi előadást nézhetik meg a Hadart Művészeti Társulás produkciójaként január 23-án, az Anna Grand Hotelben – közölte Cserép László művelődési osztályvezető.

Eperjes Károly színművész önálló estje január 23-án lesz a sümegi művelődési központban, másnap pedig ugyanitt a Budapesti Bulvárszínház mutatja be a Marica grófnő című nagyoperettet – közölte a művelődési központ igazgatója.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.