Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szorgos évre készül a múzeum

2014. december 31. 11:19
A Laczkó Dezső Múzeum életében a 2015. év legalább oly annyira lesz mozgalmas, gazdag, mint ahogy azt az intézményünk iránt érdeklődő nagyközönség már megszokhatta - árulta el kérdésünkre dr. Perémi Ágota igazgató.

Ezek közül elsősorban a kiállítási terveinket érdemes röviden felsorolni. Már januárban, a Magyar Kultúra napján (22-én) rendezvénnyel várjuk a látogatóinkat, amikor is Gáspár György, üvegművész előadását hallgathatjuk meg arról a különleges üvegtechnikáról, amelyet ő fejlesztett ki és amelynek egyik első műalkotását kis kiállítás keretében tekinthetjük meg. Természetesen, mint a város számos más intézménye, múzeumunk is bekapcsolódik a „Magyar diaszpóra összművészeti fesztivál és tudományos tanácskozás” programjába. Egy nagyobb - Kutasi-Kovács Lajos életét és két kisebb – a burgenlandi és német (München-i) magyarság mindennapjait bemutató kiállítással, az ezekhez kapcsolódó zenei és irodalmi rendezvényekkel várjuk az érdeklődőket. A Múzeumok éjszakáján tervezzük megnyitni „A tulipántól a rozettáig” című néprajzi kiállítást, míg október közepén várjuk „vendégségbe” Rippl-Rónai József festményeit. Ezek mellett az I. világháborúra emlékező és a 25 éves rendszerváltást bemutató kiállításunk is látogatható lesz.

Számtalan rendezvényt tervezünk a következő évben is. A már jól ismert március 15-ei, augusztus 20-ai, Múzeumok Éjszakája és Szent Mihály nap mellett egész évben, hetente legalább egy alkalommal várjuk az érdeklődőket. Ezek között vannak a Múzeumi Szabadegyetem, Múzeumegylet már jól ismert tudományos előadásai, de ugyanakkor a Bálint-napi, Költészet napi előadások az irodalom iránt érdeklődők számára nyújtanak szép perceket. Hangulatosnak, szórakoztatónak ígérkezik a Retro-farsang, a számtalan gyerekrendezvény, foglalkozás, ami nem csak a Múzeum épületében, hanem a Vár-Lakban (Várkapu üzlet emelete) is várja a kikapcsolódásra várókat. Bekapcsolódunk a városban és a várban zajló különböző rendezvényekbe is, mint a Gizella napok programjába vagy a Karácsonyi vásárba. Nagy örömünkre remény szerint már májusban megnyílnak a Bakonyi Ház kapui a látogatók előtt, ahol a visszaállított kiállítás mellett folytatódhatnak a közkedvelt múzeumpedagógiai foglalkozások is.

Még hosszan sorolhatnám a múzeum nagyon gazdag programtervét, de mindezeknek csupán egy célja van, hogy a hozzánk látogatók, a vendégeink jól érezzék magukat. Sok új ismeretet szerezzenek, kedveljék és támogassák azt az intézményt, amely a következő évben is az értékek megmentésére, ezeknek a köz számára történő bemutatására, közvetítésére fog törekedni. 

A Laczkó Dezső Múzeum minden munkatársa nevében kívánok minden Olvasónak békés, boldog, örömökben gazdag Új Évet!

 

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.