Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hogyan ünneplik a karácsonyt Ugandában?

2014. december 26. 10:22 // Forrás: Dobosi Nóra
Venance Wapokurwa, a Vállalkozók Országos Szövetségének kelet-afrikai megbízottjának gondolatait olvashatják az ugandai karácsonyról.

Ugandában a lakosság több mint hatvanöt százaléka keresztény, így a karácsonyt ebben az afrikai országban is megünneplik. A ceremónia azonban máshogy történik a faluban és a városban. 

A városban barátok, kollégák és szomszédok közös lakomán vesznek részt, amelyet mindig más otthonokban tartanak, egymás utáni napokon, így a szertartás hetekig is eltarthat.

Karácsony előestjén sokan vannak a kijelölt családi otthonban, és éjfél előtt tömegesen mennek a templomba, ahol énekelve, vidáman várják Jézus eljövetelét. Az egybegyűlt emberek helyi italokat, sört, párlatot illetve üdítőitalokat isznak, és a házigazda főztjéből lakmároznak, éjjel és nappal. Egy-két nap után ezek az emberek meghívást kapnak egy másik lakókörzetbe, ahol ugyanaz folytatódik, zenével, tánccal. 

A faluban egész rokonságok jönnek össze az egyik családnál karácsony előestéjén, megegyezés alapján. Ekkor a családfővel kecskét, tehenet vásárolnak és vágnak le, helyi italokat, például sört vagy pálinkát készítenek kukoricából, és kölesből. A helyi muzsikusok összejönnek és gondoskodnak a jó hangulatról, a vendégek pedig táncolnak és énekelnek, akár napokon át. Itt is körforgás van, az egyik családtól a másikig. Sokszor az utcáról az átutazókat is behívják és ellátják étellel, itallal ameddig van szándékuk ott maradni.

Ugandában ilyenkor aratási idő van, egymást segítve takarítják be a termést, és az iskolaszünet miatt több időt töltenek együtt a családok

Az ajándékozás mindig szükségszerűen történik, általában használati tárgyak formájában. Adakozással is segítenek a szegényeken, az özvegyek nyers húst is kapnak a vágott állatokból, és ruhát. A templomok bejáratát feldíszítik, banánlevelekre színpompás virágokat helyeznek. Az oltáron a fekete kis Jézust agyagból mintázzák, körülvéve a pásztorokkal, egy kis kunyhóban. A városokban szobrokkal díszítik a Betlehemet, és kórussal ünneplik. Ahol a fehér emberek közel laknak, fenyőállítás is előfordul.

Afrikában a karácsony boldog, hosszú időszak, amikor megszűnnek az etnikai hovatartozás és a jómódúság határai az emberek között. A szegények is boldogak és együtt ünneplik a karácsonyt.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.