Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ilyen a karácsony Litvániában

2014. december 24. 13:01
Litvániáról alig hallani, nemhogy a karácsonyi szokásaikról, de magáról az országról is alig tudunk valamit. A cikk megírásában egy Veszprémben élő litván hölgy volt segítségemre.

Litvániában a december vége Magyarországhoz képest jóval hidegebb, jegesebb, és az utóbbi években havasabb is, mint nálunk. 

Litvánia hagyományosan egy katolikus ország, ahol a „Kūčios”, vagyis a Szenteste sokkal fontosabb dolognak számít, mint a karácsony napja. Olyannyira, hogy az ünnepi vacsorát is ugyanúgy, vagyis Kūčiosnak hívják, ami azért is különleges, mert ez a nap számít náluk Advent utolsó napjának. A szentestét hagyományosan a családtagokkal töltik, néha egy-egy rövid beszéd is elhangzik az ajándékok kicsomagolása közben.

Mielőtt asztalhoz ülnének, az emberek a hagyományok szerint rendet raknak és takarítanak a lakásban, tisztálkodnak, új ágyneműt húznak, és tiszta ruhát vesznek fel, a dolgozó férfiak pedig munkaeszközeiket tisztítják meg. Egyesek úgy gondolják, hogy a tisztaság a jövő évi szerencsétlenségtől és betegségektől védi meg őket. Sokan az ünnepi vacsora napján nem esznek semmit sem, megadva a tiszteletet az est fénypontjának, a Kūčiosnak.

kūčiukaikūčiukai

A balti országokra jellemző szokás, hogy az esetleges megfáradt vándoroknak meghagynak egy üres helyet a karácsonyi asztalnál. A Kūčiost a hagyományok szerint csak akkor kezdik el, amikor megpillantják az első csillagot az esti égbolton. Ilyenkor az ünnepi vacsorára legalább 12 féle étellel készülnek, húsokat azonban hiába keresnénk a menüben. A litvánok ugyanis karácsonykor, ha húsról van szó, halat esznek, abból is leginkább heringet. A menüben gyakran fordul elő a kūčiukai nevű desszert, ami a mi mákos gubánkhoz hasonló tejben áztatott kis golyó, mákos szósszal leöntve. Jellemző ünnepi fogás még a répaleves gombával töltött gombóccal, különböző saláták, főtt burgonya, savanyú káposzta és a zabkása mézzel, valamint a különböző kompótok. Az ételek mellé a kisielius nevű áfonyás italt, valamint különböző cidereket vagy vizet fogyasztanak. Az asztal közepére mindenki számára tesznek ki egy tál ostyát, vagy pogácsát, ami sok helyen Litvániában Jézus születését jelképezi.

Az ünnepi étkezés után, vagy akár két fogás közt tesz látogatást a „karácsony öregembere”, vagyis a Mikulás. A családtagok ekkor adják át ajándékaikat egymásnak. Az ajándékozás után hagyományok szerint a felnőttek a gyermekeiket az ágyba teszik, majd elindulnak az éjszakai tömeggel a pásztorok templomi miséjére, vagyis a Bernelių mišios-ra.

Karácsonyfájuk az észtekhez és lettekhez képest általában sokkal díszesebb, amit főleg csillagokkal, hópelyhekkel és geometriai formákkal tesznek látványossá. A karácsonyi szezon ugyanúgy, mint nálunk január hatodikáig, vagyis Vízkereszt napjáig tart. "linksmu Kalėdų"- vagyis boldog karácsonyt!

Ge. Á.
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.